LifeT!Lt
Szükségünk van példaképekre, már csak a viszonyitási pontok miatt is. Kellenek ezek az emberek hogy tudjuk hol is vagyunk merre tartunk, és hogy hol vannak azok a bizonyos pontok amiket elérhetünk, vagy amit már elöttünk elértek, és egyszer talán oda mi is eljuthatunk. Egészen kicsi koromban apám volt az akire felnéztem, majd kicsit később a telkünkön focizgatva Zidanenak, Tottinak, és Beckhamnek képzeltem magam, miközben szanaszét rugdostam nagyanyám virág ágyását, és a kedvenc barackfáját a ficakban. A gimnáziumi évek alatt Nietzsche, Kant és Schoppenhauer lettek a virtuális szobám falán kiplakátolt isteneim, majd jött a póker és Tom „durrr” Dwan, míg a jelenben Charlie Sheen lett a példaképem. A lényeg, hogy bármibe is kezdtem bele az évek során és sodrodhattam az élet bármely területére, mindig is volt elöttem egy személy akit tiszteltem, akire felnéztem, akinek az eredményeit elakartam érni vagy a gondolatait megfelelően közvetíteni. Gyerekkorunkban hősők, pár évvel később már példaképek akarunk lenni és nem taxisok vagy BKV ellenörök, már ne mi tegyük fel a posztereket a falra, hanem mi szerepeljünk rajta. Példaképpé kell válnunk és utat mutatnunk, és jó esetben egy egész életen át erre törekszünk…
