Nem igazán akartam a töltőnapról beszélni ezen a blogon, mert egy nőnek töltőnapról beszélni olyan, mintha egy kapcsolatban élő srácot küldenénk át egy híresen nagy ribanc csajhoz filmet nézni. Egy sikeres program végig csinálásának az alapja, hogy betartsd a kajálásokat, és azt edd, akkor, és úgy, ahogyan az le van írva. Formspringen egy csaj (ki más) írta nekem, hogy a programja 35. napján megevett 2 túros palacsintát szaggatja a bűntudat, és akkor ő most ezzel elcsúszott-e vagy sem. Ezekkel a félrekajálásokkal az a legnagyobb probléma, hogy elindítják azokat a folyamatokat, ami lavina szerűen fogja bedönteni a programodat de úgy, hogy legtöbbször nem tudsz ellene semmit tenni. A legjobb példa erre azok a dohányosok, akik leszoktak fél éve, 2 éve, 5 éve, tökmindegy mikor, de ha csak egyszer is rágyújt, az 100%, hogy vissza fog rá szokni, pedig csak egyetlen kurva szál cigiről beszélünk, amikből persze pár napon belül egész dobozok lesznek. Pontosan ugyanígy van ez a diétával is. Egy félrekajálás csak egy félrekajálás ami nem jelentene semmi problémát, de hát a szar ott kerül a puncsos tálba, hogy ezt még követni fogja még egy fos kajálás és "ennyi még belefér", de ha csak most belefért, akkor legközelebb is belefog, és ez az a pont amikor meg is érkeztünk oda, ahonnan már nincs vissza út, és ez csak a folyamat mentális része volt és a testről pedig még nem is beszéltünk. Amíg az elménket kontrollálhatjuk, addig a testünk ösztönös követelése eléggé gyilkos tud lenni, így a mentális elbukás mellett tehát itt van még a testi tényező is, ami fog nekünk okozni néhány kellemetlen percet...
A blog őszi tematikáját alapjaiban fogja meghatározni a nők test és önképzavarai. A napokban éppen ezért 4 étkezési zavaros lánnyal csináltam interjút, aminek a hatására mintegy ennek a témának az előszeleként megszületett ez a bejegyzés. Ezek a lányok a média áldozatai, akik kivétel nélkül a divatlapok és női magazinokban látott emberek miatt vesztették el a kontrollt a testük felett, és lettek pszichés betegek, akik zombiként kergetik az életet. De ezzel volna itt egy kis probléma, ugyanis az újságokban szereplő nők és férfiak valójában nem léteznek, mert amit látnak az egy photoshoppolt valóság illuzió csupán, egy hamisított eszme, egy nem létező hazug világ...
A Ponyvaregény c. filmben van egy jelenet, ami hűen érzékelteti mindazt, amiről én itt most beszélni fogok. A Ponyvaregény alapmű, a XX. század Szemirámisz függőkertje, aminél nagyobb filmet szerintem az életben nem fognak csinálni még akkor sem, ha maga Dosztojevszkij vagy Dickens írná a forgatókönyveket Hollywoodban. A jelenet kiválóan érzékelteti azt a mentális ébredést, amin én is keresztül mentem 18 évesen, és aminek köszönhetően én most ott tartok ahol tartok az életben… Ahhoz hogy megértsétek amit mondani akarok mindenképpen nézzétek meg ezt a videót, és ébredjetek úgy, ahogyan én ébredtem 10 évvel ezelőtt...