LifeT!Lt

Megtisztelő hogy a mai napon itt lehetek veletek és itt állhatok a felavatási ünnepségeteken a világ egyik legjobb egyetemén. Sosem szereztem diplomát, és az igazat megvallva, most állok a legközelebb egy diplomaosztóhoz. Ma három történetet szeretnék elmesélni az életemből. Ennyi. Semmi extra csak három történet.

Az első történet a pontok egymáshoz kapcsolódásáról szól...

Az első 6 hónap után kiestem a Reed főiskoláról, de utána még kb. másfél évig maradtam mielőtt ténylegesen otthagytam volna. Miért estem ki ? Minden még azelőtt kezdődött mielőtt megszülettem volna. A vér szerinti édesanyám egy fiatal, főiskolát végzett nő volt, aki eldöntötte hogy örökbefogadó szülőknek ad. Úgy érezte diplomás embereknek kell adnia a gyermekét. Már minden elő volt készítve ahhoz, hogy egy ügyvéd házaspár örökbe fogadjon, ám amikor megszülettem, ők az utolsó pillanatban úgy döntöttek, egy lányt akarnak és nem egy fiút. Így esett, hogy felhívták a várólistán lévő következő szüleimet az éjszaka közepén, és csak egyetlen kérdést tettek fel nekik. „Született egy nem várt kisfiú elfogadják őt”? Mire ők azt felelték: „Természetesen”! A vér szerinti édesanyám később megtudta, hogy az új nevelőanyám sosem végezte el az egyetemet, és nevelőapám sosem tette le az érettségit, ezért végül megtagadta az örökbefogadó papírok aláírását, ám pár hónappal később a szüleim meggyőzték édesanyámat és megígérték neki, ha eljön az idő mindenféleképpen főiskolába fognak járatni. Így kezdődött az életem… 

17 évvel később főiskolára mentem, de a főiskola majdnem olyan drága volt mint a Stanford és a munkásosztálybeli szüleim minden spórolt pénze az én taníttatásomra ment el, de én 6 hónap után nem láttam benne semmi értéket. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek az életemmel és a főiskola egyáltalán nem segített abban, hogy ezt kitaláljam. Ott álltam úgy, hogy elköltöttem a szüleim egész életen át spórolt összes pénzét. Ezért úgy döntöttem, hogy abbahagyom és bíztam ababn, hogy jól mennek majd a dolgok. Akkor ez elég ijesztő volt, de így visszatekintve ez volt életem egyik legjobb döntése. Attól a perctől kezdve, hogy otthagytam az iskolát, nem kellett foglalkoznom engem nem érdeklő, ám számomra kötelezően előírt dolgokkal, és elkezdhettem foglalkozni azokkal a dolgokkal, amiket én sokkal érdekesebbnek és értékesebbnek találtam. De ez azért nem volt ilyen romantikusan egyszerű…

Mivel már nem lakhattam a kollégiumban, ezért a barátaim szobáiban aludtam a földön. 5 centes kólás üvegeket váltottam vissza, hogy a betétdíjból ennivalót tudjak venni magamnak. Minden vasárnap 7 mérföldet (11km) gyalogoltam át a városon, hogy heti egyszer rendes meleg ételt egyek a Hare Krisna templomban. Imádtam. Sok dolog amibe belebotlottam a kiváncsiságomat és az ösztöneimet követve, később megfizethetetlen értéknek bizonyult. Hadd említsek meg egy példát…

Abban az időben a Reed főiskola kínálta talán a legjobb kalligráfiai (szépírás) oktatást az országban. Az egész campus területén az összes tábla, és minden hivatalos üzenő felület gyönyörű kézzel írt kalligráfiai írással volt tele. Jelentkeztem a kurzusra, hogy eltanuljam ezt a fajta írást. Tanultam a Serif és San Serif írástípusokról a különböző betűkombinációik között használható különböző betűközökről,  és minden másról ami tipográfiát igazán nagyszerűvé teszi. Csodálatos volt és történelmi, művészien megalkotott, a tudomány által nem értelmezhető módon, és ez engem elbűvölt. Reménytelennek és esélytelennek tűnt, hogy én ennek valaha valódi hasznát veszem majd az életemben, de 10 évvel később, az első Macintosh computer tervezése során, ez a tudás visszaköszönt, és mindezt beleterveztük a Mac-be, ami az első gyönyörű tipográfiával megáldott számítógép volt. Ha nem veszem fel ezt a tárgyat és nem végzem el ezt a kurzust, talán sosem lett volna arányos elosztású űrterület az írástípusokban. ha nem veszem fel ezt a tárgyat akkor a Mac talán sosem kap proporcionális (arányos) írástípust, és mivel a Windows a Mac-ről másolodótt, talán a személyi számítógépekre sosem kerül fel mindez. Ha nem esek ki, sosem veszem fel ezt a tárgyat és a személyi számítógépeken nem jellenek meg a napjainkban ismert csodás tipográfiai képességek.

Természetesen lehetetlen volt főiskolás koromban a pontok ilyen szintű kapcsolódási pontjait látni, de a kapcsolat nagyon tisztán látszik 10 év távlatából visszatekintve. Még egyszer. nem tudod a pontokat egymáshoz kapcsolni ha csak előre nézel és a jövőbe tekintesz, mert a kapcsolatok csak a múltból visszanézve látszanak majd. Ezért bíznod kell abban, hogy a pontok valahogy összekapcsolódnak a jövődben. Valamiben bíznod kell, valamiben hinned kell. Isten, sors, élet, karma vagy bármi másba de hinned kell benne hogy a pontok összekapcsolódnak majd. Hallgass a szívedre és kövesd az az utat amit a szíved diktál még akkor is, ha az eltér a jól kitaposott úttól. Ez az igazi különbség.

A második történetem a szerelemről és a veszteségről szól…

Szerencsés voltam mert már az életem elején megtaláltam azt amit szeretnék csinálni. Wozniak és én az Apple-t a szüleim garázsában kezdtük mikor 20 éves voltam. Keményen dolgoztunk éveken keresztül, és 10 év alatt az Apple egy 2 srác garázsból induló elképzeléséből, egy 2 milliárd dolláros (2011-ben már 382 milliárd USD !!!) 4.000 alkalmazottat foglalkoztató céggé nőtte ki magát. 9 év után adtuk ki a legkitűnőbb termékünket egy Macintosht, és ezután lettem 30 éves. Ezután kirúgtak.

De hogy rúghatnak ki egy cégtől, melyet te kezdtél el? Ahogy az Apple nőtt, mi felvettünk valakit akiről én úgy gondoltam nagyon tehetséges, és velünk építi majd a céget. Az első évben a dolgok jól alakultak, de ezután a jövőre vonatkozó elképzeléseink nagyban eltértek egymástól és a végén összekülönböztünk. Mikor ez megtörtént az igazgatótanács neki adott igazat, így 30 évesen hoppon maradtam. Amire egész eddigi életemben koncentráltam, az elmúlt és ez az érzés borzasztóan lehangoló volt. Pár hónapi fogalmam sem volt mihez kezdjek. Úgy éreztem hagytam, hogy az előző generácíó lerombolja mindazt amit mi addig felépítettünk, mert kiadtam a kezemből az irányítást és ők átvertek engem. Később találkoztam David Packarddal (Hewlett Packard) és Bob Noyce-szal (Intel), és megpróbáltam elnézést kérni tőlük. Nagyot hibáztam és legszívesebben otthagytam volna a Szilicíum völgyet, de aztán szépen lassan kikristályosodott bennem a gondolat, hogy még mindig imádom azt amit csinálok. Az Apple ugyan visszautasított, de még mindig szerelmes voltam a munkámba, ezért elhatároztam újrakezdem.

Egész biztos vagyok abban, hogy mindezek nem történnek meg ha nem rúg ki az Apple. Keserű izű orvosság volt ez az élettől de úgy érzem a betegnek –nekem- szüksége volt erre. Az élet néha fejbevág egy téglával, de soha ne veszítsd el a hitedet önmagadban. Meg vagyok róla győződve, hogy az egyetlen dolog ami hajtott az a munkám szeretete. meg kell találnod azt amit szeretsz és ez ugyanúgy igaz a munkádra mint a szerelmedre és a barátaidra. Az életed a munkád legnagyobb részét tölti kiés csak akkor lehetsz vele elégedett ha hiszel benne, hogy amit csinálsz az nagyszerű és csak akkor tudsz nagyszerű munkát végezni ha szereted azt amit csinálsz. Ha nem találtál még rá, keress tovább és soha ne állapodj meg! A szíved majd tudni fogja ha megtaláltad azt amit keresel, és mint minden nagyszerű kapcsolat ez is időről időre egyre jobb lesz majd. Keress és soha ne állapodj meg ne érd be azzal ami most van.

A harmadik történetem a halálról szól…

17 éves koromban olvastam egy idézetet ami valahogy így hangzott. „ Ha minden napot úgy élsz meg mintha az az utolsó lenne, egy napon majd neked lesz igazad” Ez nyomot hagyott bennem, és azóta az elmúlt 30 évben a tükörbe nézve reggelente azt kérdezem magamtól, ha ma lenne az életem utolsó napja azt csinálnám amit csinálni akarok? Amint a válasz egyre többször „NEM” lett, tudtam, hogy valamin változtatnom kell. Emlékezni arra hogy nemsokára mindannyian halottak leszünk, az általam valaha érzett legfontosabb eszköz ami segített a nagy döntések meghozatalakor mert szinte minden külső elvárás, minden büszkeség, félelem, szégyen és kudarc, ezek a dolgok mind eltörpülnek  a halállal szemben tisztán látva mindazt ami valójában igazán fontos. Emlékezni arra, hogy meghalsz, a legjobb módszer arra amit ismerek arra, hogy elkerüld annak a gondolatnak a csapdáját mely szerint valamit elveszítesz. Nincs semmid már meztelen vagy, nincs okod nem a szívedre hallgatni.

Egy évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak nálam. A reggel 7.30-kor elvégzett vizsgálat egy tumort mutatott ki a hasnyálmirigyemben. Azt sem tudtam mi az a hasnyálmirigy. Az orvosok azt mondták ez nagy valószínűséggel a rák egy gyógyíthatatlan fajtája és nem élek tovább mint 3-6 hónap. Az orvosom azt javasolta menjek haza, és intézzem el az ügyeimet. Ez az orvos törvény, elő kell készülni a halálra. Ez azt jelenti hogy el kell mondanod a gyerekeidnek mindent amit az elkövetkezendő 10 évben akartál és mindezt pár hónap alatt. Be kell fejezned mindent, megkönnyítve a családod dolgait amennyire csak lehet és el kell köszönnöd. Egész nap ezzel a diagnózissal életem, és még aznap este elvégeztek egy biopsziát mely során levezetnek egy endoszkópot a torkomon át a gyomromon keresztül a beleimbe, hogy egy tűvel sejtmintát vehessenek a rákos sejtekből. El voltam altatva de a nejem aki ott volt, elmesélte hogy amint megpillantották a sejteket a mikroszkóp alatt az orvosok sírva fakadtak mert kiderült, hogy a hasnyálmirigy egy nagyon rotka fajtájával van dolguk, mely műtéti úton gyógyítható. Megműtöttek és már jól vagyok.

Ekkor voltam a legközelebb a halálhoz, és remélem ez így is marad még pár évtizeden át. Átélve mindezt biztosabban beszélhetek róla, mint amikor a halál egy használható de csupán elméleti koncepció volt. Senki nem akar meghalni. Még azok sem, akik a mennyországba akarnak jutni, csakhogy odaérjenek. A halál az úti cél, ahova mindannyian elérünk egyszer és ezt senki nem kerülheti el. Ez úgy van ahogy lennie kell mert a halál nagy valószínűséggel az élet legjobb találmánya. Ő a változás ami eltakarítja a régi dolgokat, hogy utat adjon az újak születésének. Jelenleg az újak Ti vagytok, de egy napon, nem is olyan sokára Ti lesztek az öregek akiket majd el kell takarítani. Bocs ha túl drámai vagyok, de ez így van ez az igazság. Az időtök limitált szóval ne  vesztegessétek avval, hogy valaki másnak az életét élitek! ne essetek dogmák csapdájába mely más emberek gondolkozásából táplálkozik, ne hagyjátok hogy más emberek véléményének a zaja elnyomja a saját gondolataitok belső hangját, és a legfontosabb, legyen meg a bátorságotok a szívetekre hallgatni és a megérzéseiteket követni mert ők már tudják mivé is akarsz válni valójában ha te most még nem is tudod. Minden egyéb másodlagos.

Mikor fiatal voltam volt egy csodás kiadvány, „ Az egész föld katalógusa” címmel. Ez a generácíóm bibliájának számított. Ezt egy Steward Brand nevű fickó készítette nem messze innen Menlo Park-ban. Ez még a 60-as években történt a személyi számítógépek és kiadványok szerkesztés előtti időkben, így az egész kiadványt írógépek, ollók és Polaroid kamerák segítségével készítette. Egyfajta Google volt ez, papír formában 35 évvel azelőtt, hogy a Google létrejött. Idealista volt, benne ügyes eszközökkel és nagyszerű elképzelésekkel. Stewart és csapata több kiadást jelentetett meg, és végül kiadtak egy utolsó változatot. Mindez a 70-es évek közepén történt, én akkor veletek egykorú voltam. Az utolsó szám hátoldalán egy kora hajnali vidéki útról készült fotó volt, valami olyasmi amivel országúti stoppolás közben szoktunk találkozni, ha kalandvágyók vagyunk. Alatta pedig ezek a szavak: „Maradj éhes, maradj őrült”. Ez volt az ő búcsúzó üzenetük.

Mindig ezt kívánom magamnak, és most ezt kívánom nektek frissen végzetteknek is, akik valami újat kezdenek majd az életben.

stay hungry, stay foolish…

Answer Questions