LifeT!Lt

Nem véletlenül halogatom hetek óta az új bejegyzést. Túl sok impulzus ér, ráadásul a lelki állapotom is igen szélsőséges, mint azt Tomi összegzésében is olvashattátok.Sokáig kerestem az állandó pityergések és mélypontom okát. Hogy hol kapott el nem tudom pontosan, sokszor már azt sem tudom, hányadik napja csinálom, és sokszor tudomást sem akarok róla venni, hogy még mennyi van előttem, aztán máskor büszkén újságolom a történéseket, a sikereket. Amikor mentálisan készültem az előttem álló próbatételre, álmomban nem gondoltam volna, hogy fizikailag hamarabb képes leszek rendbe tenni magam, mint lelkileg. Nem kimondottan arányos az önbizalmam növekedése a testem formálódásával.

Happy f…..g  easter!

Sokszor vagyok éhes és az is feltűnt a vasárnap esti film alatt, hogy 6 reklámból 4 tuti valami nasi vagy Angyalos mohós családi joghurtos, vagy  Gyereket tanítós kinyaljuk a keksz közepéből a tölteléket vagy Marcipános-narancsos piros pöttyös finomság

A siófoki húsvéti fesztiválon is csak malac sültet, friss rétest, lángos kenyeret, grillázst, gumicukrot hagymás tört krumplit, kolbászt mustárral, káposztát, hekket, vattacukrot, fagyit, sört, bort és pálinkát lehet kapni. Talán a felsorolás rendje sem véletlen, igen, pont ebben a sorrendben ettem volna végig a menüt ezelőtt egy hónappal. Amikor pedig azt gondolnád, a családi fészekben menedékre lelsz, jön a nagymama az „egyél karamellás sütit, biztos megéheztél siófokon” kedveskedésével, függetlenül attól, hogy az érkezésem napján köszönés helyett úgy indítottam, hogy:

„az elkövetkezendő 3 napban senki nem kérdezheti meg, nem vagyok-e éhes”

nem szeretném hallani azt a kérdést sem, hogy: „ a levét sem eheted meg a halászlének”

„a hal nem hizlal, egyél”

(Mama bakki, a tavi halnál zsírosabb nincsen)

„ha kukoricát teszünk a rizsbe, azt szabad, igaz?”

„a süti szélét megeszed, amin nincs krém?”

És a legjobb:

„az nem is kaja amit eszel, hogy bírod, te jézus isten”

(köszönöm, eddig tökéletesen bírtam)

Hogy elkerüljek mindenféle konfliktust, legtöbbször aludtam, bicikliztem, naplementét néztem, lógattam a lábam a Balatonban és termékbemutatót tartottam a fehérje turmix elkészítésének titkairól, kóstolóval egybekötve. Utána elcsendesedett minden. Nem mondom, hogy nem voltak kissé feszült pillanataim, de a küldetés teljesítettem.

„Alig várom május elsejét”…

Újabb kritikus pont

Tomi már napok óta könyörgött, hogy készítsem el az 15. Napos összegzéshez szükséges újabb fotókat, én pedig csak sírtam és hajtogattam neki, hogy fel vagyok puffadva valamitől, és így hogy készítsünk képet, hogy nagy a hasam. Már az öcsémet hívta, hogy tegye helyre az agyam. A mérleget elkerültem, bárki, aki megkérdezte hány kilót fogytam, azt válaszoltam:

„fogalmam nincs, nem merek ráállni a mérlegre”

Tekintve, hogy én nem láttam magamon gyökeres változást, rettegtem attól, hogy amikor megmutatom magam, azt a választ kapom, hogy valamit nem jól csinálok, de amitől leginkább féltem, hogy Tomi azt fogja gondolni, csaltam és hagyja az egészet a fenébe.(Ami nem igaz, csak mindig olyan rohadt bizalmatlan és ennek hangot is ad.)

Sosem mondott a 15 nap alatt sem pozitív, sem negatív kritikát. Egyetlen kérdése volt hozzám minden egyes alkalommal: „Na, mi van fogytál ??”

Én pedig egyszerre ráztam a fejem és bólogattam.

Először láttam Tomit igazán dühösnek…

…amikor megígértem neki, hogy futás után megcsináljuk a képeket és én ennek ellenére neki álltam kibújni a kötelesség alól, mire köztölte velem, hogy:  

„ugye tudod, hogy ha ma nem lesz kép, befejeztem veled”.

Tudom, hogy komolyan gondolta.

Mintha a fogamat húzták volna, úgy álltam a gép előtt, ráadásul utána tudomást sem vettem róluk, még akkor sem, mikor Tomi arcán láttam egy kicsi elégedettség szerűséget. (nem véletlenül fogalmaztam így.) Nem akartam látni, csak ücsörögtem a földön háttal a számítógépnek, mint egy durcás hülye gyerek.  Ilyenkor hál’ istennek elég hamar rájövök, hogy ostobán viselkedem, így odakúsztam meglesni, hátha van némi változás.

…és volt. Szerintem mindenki közül én döbbentem meg a legjobban a saját képem láttán, majd mosolyogva konstatáltam, hogy egész jó popsim van, most, hogy kilátszik a narancsbőr alól. Ez történt csütörtökön, majd szombatra már egész szépen kivakartam magam az önsajnálatból, kirittyentettem magam és elindultam bulizni abban a ruhában, amire az öcsém beszélt rá.Jól éreztem magam, nagggyon és ezt a környezetem is látta és megjegyezte.

A Triumvirátus

3 férfi van az életemben, akiknek a véleménye igazán számít nekem ( a külsőm tekintetében ), mert a lehető legőszintébb , ami nem mondom, hogy a legtöbbször nem fáj(t). Legyen az pozitív vagy negatív, kő keményen oda vágják, de ez által fejlődöm. Korábban mindenen képes voltam megsértődni. Bennük nem változott semmi, nem kíméletesebbek, csak én tudom most már, hogy attól, hogy „mindenki hülye körülöttem” és homokba dugom a fejem duzzogva, a fenekem nem lesz kisebb. 

Apukám karácsonykor ajándékbontás közben: „lányom te jó ég mekkora segged van”. Apukám egy hete: Lányom, nagyon dögös vagy, de hogy néz ki a fejed? Alszol Te eleget?

(hát alszom, csak pont egy „zuhanós” pillanatomban találkoztunk össze) 

Öcsim, aki most fűnek –fának, minden haverjának büszkén mutogat, mint egy cirkuszi majmot, ruhát választ nekem és kínosan ügyel arra, hogy nehogy valami nem oda illő ételt juttassak a számba. Még a húsvétra küldött csokikat is felzabálta előlem, sőt, el sem árulta, hogy küldtek nekem is. Legutóbb képes volt az epres üdítőjével meg a kakaójával aludni, csak, hogy éjszaka nehogy bele igyak. No, nem mintha 19 évesen azt gondolná, hogy a nők (ez esetben én) akaratgyengék és érzelmileg instabilak, csak ki tudja, álmában ki-mit csinál.

Tomi, aki véletlenül sem hagyja, hogy egy kicsit is elbízzam magam, továbbra is erőteljesen daginak szólít és minden egyes tükörben vizslatás után megvetően megjegyzi, hogy van még mit karcolni rólam. Szeme se rebben, de árnyaltan jelzi, hogy kicsit durvábban rá kell edzenünk a combomra és a fenekemre.

Valószínű csak azért nem mondta nyíltan a szemembe, hogy még mindig nagy a fenekem és vastag a combom, mert épp pityergésre állt a szám már megint. Szerencsére értem én így is a szót és látom is, hol vannak a „kritikus pontok”. Az első munkahelyemen a főnököm, aki történetesen férfi volt, sokat hangoztatta, hogy : „A  sírás zsarolás”.  Már akkor sem értettem, mit akar ezzel mondani. Minden esetre a találkozások számát az apám és a tesóm esetében minimum heti egy alkalomra korlátoztam kizárólag azért, hogy szembetűnőbb legyen a változás.  Tomi esetében ezt nem tudom megtenni.

All you can move

Az edzés

Tekintve, hogy mostanában ez a terület igen kényes számomra, így csak keveset írnék róla. Múlt héten éreztem először, hogy semmi kedvem nincs sem futni, sem pedig kondizni. Mivel esetemben ez nem kedv kérdése, kénytelen voltam- szó szerint- elvonszolni magam. Ráadásul 10 után tudtam csak menni, így a Fitness 2000 helyett a non-stop Gildában kötöttem ki. Nem rossz kis terem, ráadásul 10 után már alig vannak. Tomi a múltkor megjegyezte, hogy nem biztos, hogy jól végzem a kondis gyakorlatokat.

Csütörtökön jöttem rá, hogy biztos, hogy nem, amikor úgy döntöttem, kikísérletezem, milyen lehet az, amikor jól végzem őket és növeltem a súlyokat is ésszel. ( miafasz ? mit csináltál ? -a szerk.) 

Fáradt voltam piszkosul, de úgy dolgoztam, hogy minden izomkötegem fájjon…nem állat módjára, csak érezzem, hogy dolgozik, és a pokolba kívánjam a felénél az egészet. 3 órát töltöttem a teremben, a lehető legtartalmasabban és hasznosabban kihasználva minden percemet.  Nagyon szenvedtem és még a végén a szaunázás sem esett jól. :( A futáshoz nem tudok mit hozzá fűzni, csinálom, mert kell. Jelenleg így élek vele. Ebben bárki keresne szenvedélyt, nem fog találni. Tudom, hogy ez is csak átmenet állapot és újra imádni fogom.

Ha durrogok az edzés miatt, a következő válasz érkezik: (találja ki mindenki, kitől)

„SENKI NEM MONDTA, HOGY KÖNNYŰ LESZ!!!!”

Ezt nem árt mindenkinek a fejébe vésni!

Petra

Ui: Jól esik, hogy ennyien szorítotok!

Answer Questions