LifeT!Lt

  Vendégposzt

hm. kicsit megszaladt a ceruza, de ennél rövidebben nem tom érthetően elmagyarázni, amit hozzá kívánok szólni, a Live Fast Die Pretty bejegyzéshez mint ok-okozati összefüggés,

Hogy miért fontos a külső…

Mindenkinek van egy potenciálja az életre. Hogy mi az a max, amit ki tud hozni magából, de úgy istenigazából, HA odatette magát. „Mi lett volna ha" örök kérdése: mit ért el VÉGÜL az életben, milyen (pár)kapcsolatokat tud maga mögött és azt minek köszönheti (csakis magának), hogyan alakította ki a mindennapi rutinját, milyen a kapcsolata a szüleivel, és nem utolsó sorban itt van a külcsín is. Tehát van egy belső erő, ami hajtja az embert tudat alatt akár tetszik, akár nem, ez ott van, és akkor ehhez hozzájön még a klippekből, újságokból, filmekből ömlő sok szar, hogy geci jól kell kinézned ééés amúgyis legyél már a legjobb, de mindenben, ha "valaki" akarsz lenni ebben az elbaszott világban. Sokan ezt is előszeretettel tagadják, hogy csak felszínesség, meg hogy ő nem hajlandó ezzel azonosulni, csakhogy amit tagadni kell, az létezik, és attól, hogy tagadjuk, még ugyanúgy basztatja a tudat alattinkat, és meg nem oldott - állandó feszültséget generáló - konfliktust táplál a belsőnkben...

A 2 tényező együtt aztán kurva nagy nyomás. Jószar. És ha kb egyiknek sem feleltünk meg (sem a bennünk rejlő, ki nem aknázott lehetőségeknek, sem a társadalmi nyomásnak - márpedig a megfelelési kényszer nagyon megvan mindenkinél), akkor aztán elég nagy önértékelési gondok vannak default mert a szívünk mélyén tudjuk, hogy elérhettünk volna valamit, és kurvára nem tettük, hogy lennünk kéne valamilyennek, amit még jó régen elképzeltünk, de rohadtul nem olyanok/ azok vagyunk. És ez a belső kudarc ahogy saját magunkat igazán látjuk, vesztesként aztán kihat mindenre. AHOGY látjuk a világot, AHOGY reagálunk dolgokra, AHOGY kezelünk embereket. Ahogy Bence is sokszor írta, lehet magunknak boldogságot hazudni, elhitetni még önmagunkkal is, hogy elfér az a +10 kiló, nem baj, hogy paraszt velem a "párom", mert 7napból 1-ben meg olyan jófej is TUD LENNI, meg végülis tök szerencsés vagyok, hogy van melóm, bár rühellem,mint a szart és totál mást csinálnék legszívesebben, de azért jóazna..., csak attól az még nincs így. Azok csak megalkuvások, kudarcok. Márpedig ha nincs így, akkor meg van az a szar, amitől egyszer nagyon durván borul a rendszer a kis illúzió-világ, amiben olyan jól elfotoszintetizáltunk itt hónapokig, évekig. Lehet az egy elbocsátás, egy elhagyott a csajom/ csávóm, egy találkoztam egy évfolyamtársammal. BMW, menedzser meló, külföldi luxus nyaralások, szép ruhák, önelégült mosoly – pedig kurvára onnan indult, ahonnan én, amitől aztán villámgyorsan érezzük egy darab szarnak magunkat, de durván, és törnek elő a ki nem mondott, ki nem hevert megalkuvások, amiket az évek alatt benyeltünk túlélés címén.

És pontosan ezért fogják otthagyni/ megcsalni a +10 kilós csajt/ csókát. Nem a +10 kiló miatt, a faszt, amiatt, mert a csaj/fütyi saját maga (!) gyűlöli azt a +10 kilót. Azt, hogy egyáltalán hagyta, hogy az felmenjen, de méginkább azt, hogy TUDJA, milyen gecijó nő/ faszi lehetne (volt már), ÉS MÉGIS kurvára így tesped évek óta, nem tesz ellene/érte semmit. És az elégedetlen, önmagával harcban álló ember harcban áll a világgal is. Aki dühös, az goromba, lobbanékony, ingerült és fáradt. Aki önmagával áll harcban, az ugyanez, csak hatványozottan. És egy ilyen emberrel – a napi szarakodással, hogy semmi nem jó soha sehogy mert valahogy és valakin nyílván le kell vezetni a feszültséget, és ki van épp a legközelebb.. - hogy lehet együtt élni hosszú távon?? „Akarom, hogy működjön ez közöttünk, szeretlek, régen jó volt „-féle kapaszkodók ide vagy oda… Egy kiegyensúlyozott, energikus emberrel, akin látszik, hogy jól érzi magát a bőrében, tervei vannak, élvezi azt, aki és tud szívből mosolyogni, izgalmasak és viccesek a mindennapok, egy önmarcangoló, dühös (a világra = önmagára a tehetetlensége miatt), tervek nélkül vegetáló, örök elégedetlen, megfáradt, besavanyodott emberrel pedig nehéz, nyűggel teli és fárasztó. És még húzza lefelé azt is, aki meg épp felemelni akarná.

Egy elcsépelt ócska szarral tudnám leginkább érzékeltetni igazából, mit próbálok itt ok-okozatiként felhozni: „Épp testben épp lélek.”

Szóval szerintem ezért fontos a külső. Nekünk magunknak kell. Ahhoz, hogy rendben legyünk önmagunkkal. Hogy tudjuk, van egy területe az életünknek, ahol nem kell „szégyellnünk” azt, akik vagyunk, ahol nem vallottunk kudarcot. Ha ez megvan, rengeteg frusztrációtól szabadulunk meg, amik napról napra tettek tönkre minket 0-24 előtte. Mert az érzést, hogy szar vagy (szar a tested), egész nap el kell viselni. Erről szól a LifeTilt is valahol szerintem: Ha esetleg eleddig szartál az unalmas életedbe jól bele, hát itt az idő. Megvan benned egy szint, amit elérhetsz. Minden testnek van egy ideális, szép formája, amit ki lehet(!) hozni belőle. Akkor tessék, itt a segítség, Bence mondja, mit kell csinálni, és tedd a helyére az életednek ezt a részét. Legyen eggyel kevesebb szar, amiről lemondtál. Legyen eggyel több dolog az életedben, amire büszke lehetsz. . És kerülj egy lépéssel közelebb ahhoz, aki LEHETNÉL!

Kicsit terjengős lett, ennyibe fért bele, szkúzi.

Answer Questions