LifeT!Lt

0.nap

15. nap

Még a 2000-es évek elején tizen x éves fejjel, amikor még nem derogált a Zöld Pardonban berúgni a  közértben vett becsempészet vodkától, amikor még közösséget tudtunk vállalni a Kandó és a Schönherz kollégium műszakis seggfejeivel, amikor még elhittük, hogy előttünk az élet, akkor bizony megtettünk olyan dolgokat is, amit mai fejjel már elképzelni sem tudnánk, a belénk rögzült előítéletek, és a társadalom által ránk erőltetett konvenciók miatt. Abban az időben még nyitottak voltunk a világra, szomjunk az új dolgok megismerése és felfedezése iránt kiolthatatlannak tűnt, amit az éjszaka nyújtotta élményekkel próbáltunk csillapítani. Az első verekedések alkalmával megtanultuk mit jelent a hierarchia szó, első körben szembesültünk a kasztok és embertípusok közötti különbségekről, megtanultunk átmenni az utca másik oldalára, valamint a nők, akik állandó változók voltak az életünkben, akiket akkor még nem tudtunk sem kezelni, sem értékelni, de első sorban megérteni nem. Nők, akiket nem tudtunk szeretni, esélyek amiket nem tudtuk megragadni. Az éjszakákban eladtuk a lelkünket, megjátszottuk az eszünket, összetörték a szívünket. Kerestük a szexualitásunkat, néhol megtaláltuk a dominanciánkat, míg máshol mélységesen megalázták azt. Szép volt mert fiatalok voltunk szinte még gyerekek, annyi idősek mint most Adri és Vivien. Még Befolyásolhatóak voltunk és alakíthatóak, mert ismerkedtünk a világgal és annak szabályrendszereivel. A nevelés utolsó évei ezek, amikor még hatással lehetnek ránk, aztán kész, bezárulnak a kapuk, kifejlődik az egónk, kialakul a személyiségünk, és független személlyé válunk, akinek az életébe már nem szólhat bele senki sem. Amit idáig vagy ebben a periódusban megkapunk, azt cipeljük magunkkal tovább az életben legyen az ideológia, irányultság, vagy éppen életmód...

Ebben az időszakban egy újabb céltalan éjszaka közepén, egy üveg vodkától alaposan átitatott állapotban már pontosan nem is tudom hogyan, de a sors egy hajléktalanhoz sodort minket. 19 éves fejjel még nem a „mocskos féreg takarodj” volt az első zsigeri reakciónk, mint ami ugye most lenne, hanem még a megértés iránti vágy dolgozott bennünk, hogy egy emberi élet hogyan korcsosulhat el annyira, hogy valaki idáig jusson. A beszélgetés alatt megtudtuk, hogy az arc egy gimnáziumi tanár volt, ha jól emlékszem irodalom, de a fasz se tudja már pontosan, a felesége megcsalta, akibe még ennek ellenére is szerelmes volt, majd jött a válás, az italba menekülés, ami nyílván tönkre tette őt és ezért nyílván kirúgták, az albérletet nem tudta fizetni, és az utcán találta magát. Volt két gyereke is, akikkel akkor már 3 éve nem beszélt, de állítólag néha napján titokban figyeli őket, amikor a gyerekek az iskolába mennek. Nem köszön oda, nem int feléjük, egyszerűen csak látni akarja őket, de őt ne lássák így, mert ilyen állapotban nem akar eléjük kerülni.

Szomorú sztori volt ez, ami hatással volt akkor ránk, mert egy értékesnek tűnő, jól kommunikáló tanult ember csúszott le a legaljára a szerencsének, vagy a sorsnak köszönhetően ezt már soha nem tudjuk meg. Ez 7 éve történt. A fickó, ha azóta nem szedte össze magát, valószínűleg már nem él. Ez az eset engem mindig is arra emlékeztet, hogy ha az ember talpa alól kicsúszik a talaj, és te nem teszel ellene semmit, csak hagyod magad sodródni, akkor bizony a züllés olyan szinteket érhet el, ahonnét már nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudsz majd visszajönni. Az, hogy ez az ember visszakapaszkodjon egy élhető életbe, és újból a társadalom tagja lehessen, emberfeletti munkát kell hozzá elvégeznie, és legalább ennyire kell fejben is ott lennie, mert ha igazán mélyen vagy és ebből az egyik is hiányzik, akkor ott bizony véged van, és csak a süllyedés üteme a kérdés. Egy bizonyos pont után már nagyon nehéz visszajönni, mert már túl hosszú az út, és már ahhoz is rengeteg munka kell, hogy egyáltalán elérd az átlagos szintet. 30-40-50 kg feleslegről vissza kapaszkodás, már nem egy laza bécsi kávéház. Egy bizonyos túlsúly felett be kell húznod a féket. Ha nem teszed csak sodródsz, és a „már nem érdekel, mert már nem számít” alapon gondolkozol, akkor pillanatokon belül te is az életed utcájára kerülsz, és onnan már szinte alig van visszaút.

Vivien amikor jelentkezett a Slim3-ba csak annyit tudott, hogy változtatni akar a jelenlegi életvitelén és le akar fogyni, ami neki egyedül nem megy. Az, hogy ezzel mire is vállalkozott, avval szerintem még ő sem volt nagyon tisztában, de ő legalább behúzta azt a bizonyos féket. 19 év tökéletes semmi után, az átlagosnál nagyobb túlsúllyal a fogyás kegyetlen folyamat, de nem lehetetlen feladat, csak az baj, hogy aki benne van ebben az állapotban, az kicsit máshogy gondolja. Éppen ezért a három csaj közül Vivienre kellett a legjobban odafigyelni a kritikus első 15 napban. Ez azt jelentette, hogy szinte kivétel nélkül minden edzése velem volt, ahol aztán személyesen is megtapasztalhattam, hogy micsoda szenvedésen is megy keresztül az az ember, aki éveken keresztül elhanyagolta magát, de változtatni akar, és egy radikális elhatározással belekezd egy életmód változtató programba.

 

Viviennel az első edzések egészen borzalmasak voltak. 1 perces futásokkal kezdtünk, melyet fél perces pihenők követtek, és még így is meg kellett állni. Szúrt az oldala, fájt a feje, a napi 3 liter víztől gyanúsan sokat nézte a bokrokat, és a levegő vételekkel is komoly gondok voltak. Az első hét futó edzései a könnyek ösvénye volt Vivi számára, de csinálta faszán, és én mindent elkövettem, hogy tartsam is benne a lelket, mert tényleg úgy volt szörnyű ez az egész ahogy leírtam. Egy 19 éves lányról beszélünk itt, csak közben csendben megjegyzem… Ekkor egy hatalmas mélypont állt be Vivinél. Beszéltem a barátjával is, hogy figyeljen rá oda de kurvára, és felvázoltam én is Vivinek pár dolgot erről az egészről, azaz élőben kapott tőlem egy bejegyzést.

 

A második héttől változás állt be. Vivi fokozatosan kezdett javulni, és ami a legfontosabb, hogy elkezdte megszeretni a mozgást, ami az elsődleges célkitűzés egy olyan embernél, aki csak most ismerkedik a megemelkedett pulzus számmal. A fejlődés nem csak Vivi hozzáállásán volt érezhető, hanem az idején is, mert konkrétan 7 perc 21 mp-t javult 8 nap alatt. A kezdeti 1 perces futások után előbb 2 perceket futottunk, majd fokozatosan emeltük az időt, míg mostanra már ott tartunk, hogy Vivien 3 perceket fut fél perces pihenőkkel, és holnap belekarmolunk a 4 perces futásokba is. A tegnap előtti edzésen már a feje sem fájt, az oldala sem szúrt, és láttam rajta hogy élvezi a futást, és ez az a pont amiről már el lehet rugaszkodni. A kezdeti lökést úgy érzem a képek és a 2 héttel ezelőtti számok csökkenése adta meg végleg, azaz letettük az alapokat és indulhat az építkezés. Kurvára örülök Vivi fejlődésének, mert előttem születik meg egy új ember, és ezt minden fajta túlzás nélkül mondom.

Hétfőn futás Viviennel a Városligetben 17.30-kor. A műjégpálya bejárata elől indulunk, aki akar csatlakozzon...

Vivien 

Eltelt 15 nap… Milyen furcsa. Olyan, mintha csak három napja kezdtem volna el a programot. Diéta? Egész jó. Élvezem, hogy nem csak csirkét és rizst ehetek, hanem spenótot, kelkáposzta főzeléket és akár banánt is.

Ami nehézséget okoz, az a napi ötszöri étkezést betartani és sajnos nem is mindig sikerül, de tényleg rajta vagyok. Naponta minimum 3l vizet meg kell innom. Sosem ittam keveset, de ez elég sok. Az egész diétámban talán ezt a legnehezebb betartani.

Múlthéten volt a 19. születésnapom és egyben az első nagy kihívásom…

A barátom meglepetés bulit szervezett, ráadásul a kedvenc borozónkba. Mindenki iszogatott, élvezte a jobbnál jobb sajttálakat, én pedig koccinthattam a mentes vizemmel... De mindezek ellenére egy fergetegeset buliztunk végül.

Másnap jött egyből a második próba: családi ebéd a nagyszülőkkel. Még mielőtt bármi „baleset” történt volna, anyu lelkére kötöttem, hogy hiába a kedvencem a marcipános csokitorta, most az halálos bűn lenne. Szerencsére megértette és torta helyett kaptam salátát és párolt csirkemellet 

Meglepően a futások mennek legjobban. Két héttel ezelőtt 400m után majdnem meghaltam, mostanra már megy a 3-3,5km is. Tudom, hogy sokan erre azt mondják, hogy „áhh... az semmi”, de én nagyon büszke vagyok magamra. Ahhoz képest, hogy soha életemben nem futottam 100m-nél többet és van rajtam 20kg fölösleg, úgy érzem, hogy elég jól fejlődöm.

Sosem gondoltam magamról, hogy én le tudok futni 3km-t. Lehet, hogy lassan és a végére már nagyon szenvedek, de végigcsinálom és ez a lényeg.

Bence az én személyi doppingszerem  Vele az edzések sokkal jobban mennek, mint amikor egyedül vagy a barátnőmmel megyek el futni. Talán azért, mert tudom, hogy ő gyorsabban futna és lehet, hogy tudat alatt ez motivál.

22,2km két hét alatt szerintem nagyon szép teljesítmény tőlem, hiszen tudjátok, hogy sohasem mozogtam egy percet sem.

Tizenöt nap alatt mínusz 2,6kg. Tudom, hogy ez nem sok és lehetne több is. De pozitívan állok hozzá. Én mindent megteszek azért, hogy sikerüljön, amit elterveztem. Mindennap elmegyek futni és maximálisan betartom a diétámat is. Még nagyon az elején vagyok, de előttem áll még 75 nap és teljes erőmmel fogom végig csinálni.

Answer Questions