LifeT!Lt

1672 szó, amiért megéri…

Ismét egy bejegyzés, amit igyekeztem olyan sokáig húzni, ameddig csak lehet, nem véletlenül. Szerettem volna, ha minden Nő, aki a ezt olvassa, igazán kedvet kapjon ahhoz, hogy változtasson az életén, a testén, a saját magához való hozzáálláson. (bár nem hiszem, hogy ez használna)

Az elmúlt hetekben rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a változó alakomra vonatkozóan és bármely furcsa, 90% ban nőktől.  Az elmúlt évszádok mellékelt példája azt mutatta, hogy mi nők borzasztóan irigyek tudnak lenni egymásra, sokszor a „vagy rosszat, vagy inkább semmit” elvet használva pletykálunk, összesúgunk, vagy csak fintorogva méregetünk. Ez sosem fog megváltozni, esetleg ennek tábora csökkenhet. A titka a következő lehet. (azért írom, hogy lehet, mert nincs előttem más példa, csak egy, a sajátom)

A változáshoz vezető út az, hogy rendbe tesszük a saját értékrendünket és elhelyezzük magunkat a világban pontosan oda, ahová valók vagyunk. Nah, nem ahová mi gondoljuk (kövér vagyok és kész, ez a sorsom). Én pontosan így gondoltam, de NEM. Tudomásul kell vennünk azt, hogy mindig lesz nálunk szebb, jobb, csinosabb, ezen mi nem tudunk változtatni. Kizárólag saját magunkkal vehetjük fel a versenyt. Értem ezt úgy, hogy hiába szeretnék én 180 cm-es lenni gazella lábakkal és darázsderékkal, ha ez genetikailag képtelenség. Ám abban a pillanatban, hogy minden este úgy fekszem le, hogy kihoztam saját magamból a lehető legtöbbet, soha egyszer nem fogok felsóhajtani egy törékeny testalkatú tenyérbe illő fenekű lány láttán, azt gondolva, hogy bárcsak én is ilyen lehetnék...

Felejtsük el!!

Én sosem leszek hasonló alkat, mert a csontozatom egészen más, mert 163 cm vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy akkor e mögé bújva inkább irigykedve megvető pillantást vetek rá miközben arra gondolok, hogy

„ennek is csak megszületni volt nehéz és biztos hét pofára zabálja a Mc-ben a Big Mac és nem fog rajta sem az idő, sem a szénhidrát.”

Kit érdekel!! Egyszerűen csinos és kész!  Éppen ezen gondolatok miatt jutunk sokan oda, ahová én pár hónappal ezelőtt…

…hogy azt gondoljuk, mivel nekünk nem lehet olyan inkább hagyjuk az egészet és meg sem próbáljuk, hanem inkább bevágunk két szelet tortát bánatunkban. Én pontosan tudom, hogy 55 kg-osan (versenysúly +egy kg) sem leszek sovány alkat. Már 17 évesen sem voltam az, mikor 54 kg-ra fogytam. Elfogadom, és erre mentálisan készülök. Másképp nem lehet, tisztában kell lennünk saját magunkkal és fizikai korlátainkkal, ám még egyszer hangsúlyozom, ez nem azt jelenti, hogy beletörődünk a sorsunkba, sokkal inkább azt, hogy megtesszük saját magunkért a legtöbbet és úgy formáljuk a testünket (és ez által a lelkünket is, ), ahogy az neki a legjobb.  

Hogy honnan tudjuk?

Figyeljünk oda rá, éljünk vele harmóniában és észre fogjuk venni mi kell a „kicsikének”. Nálam jelenleg az étkezés került előtérbe, tudatosan figyelem a testem reakcióját a nap minden szakában. Nem esem kétségbe, ha elfog egy kis éhség érzet szerűség és még nem vágtam be az uzsimat, várok az elején szabályosan drámaként éltem meg az étrendem minden egyes pillanatát). Kivárom a megfelelő pillanatot, amikor érzem, hogy a lehető legjobban fog esni az étel. Ez sem azt jelenti, hogy kiéheztetem magam addig, amíg már rosszul nem vagyok. Ki merem jelenteni, hogy az elmúlt 2 hétben egyszer sem voltam már éhes, mégis ki tudtam várni a megfelelő alkalmat, amikor jól tud esni az a csirke és rizs amit pontosan ugyanabban a mennyiségben ugyan úgy elkészítve fogyasztok el már több, mint 30 napja. Azt is tudom már, hogy mikor elég neki. Régen, amit elém raktak, azt meg is ettem függetlenül attól, hogy 3 férfi jól lakott volna azzal az adaggal. Ma reggel például müzlit ehettem banán+fehérje turmixszal.

Már este lefekvéskor vártam a reggelt, mert ahogy Tomi is mondta „Petra, ez a Te nasid”. Szóval „nasi” reggelemen bármennyire is kívántam, nem tudtam megenni az egészet, de nem is akartam, pedig normál esetben ilyenkor mit csinálunk? Végre nasi és szabad, addig esszük, míg rosszul nem leszünk. Azért vagyunk rosszul, mert a szervezetünk besokall, nem kívánja. Az agyunk annál inkább.

Mondjuk is utólag, hogy: „már csak a szemem kívánta”

Mi nők, erre képesek vagyunk, mint ahogy arra is, hogy egy 10 napos diéta után jól megérdemelten gumicukorral és csokival ünnepeljük a hirtelen leugrott x kg felesleget. (ugye??) J Nos, én végre hosszú idő után eljutottam arra a szintre, hogy az 5 étkezés egyikből mindig marad valami a tényáramon. Azt sosem teszem, hogy egy étkezést kihagyok. Nem érezhetem, hogy éhes vagyok, mert az azt jelenti, hogy a szervezet pánikol, valamit nem kap meg. Nem feltétlenül eszem végig a menüt, ha marad, marad, de neki esek mind az 5 alkalommal/nap. Szóval lányok, visszakanyarodva az önértékelési válságra, senki ne gondolja, hogy az is változtatást jelent, ha mondjuk magunkra varratunk egy 26 ezredik tetoválást, vagy kilövetjük 3-szor a fülünket. Persze ez is hozzá tartozik, de nem elég.

Nem véletlen a példa.

Van Facebook-on egy távoli lány ismerősöm, aki évek óta 100 kg fölött van, de minden évben újabb és újabb fényképek jelennek meg az oldalán az új tetkóiról és mindenki vadul like-olja őket. Mindig azon gondolkodtam, hogy ez csak afféle figyelemfelkeltés lehet részéről vagy pótcselekvés és mi lesz, ha egyszer elfogy a testén a hely és már nem lesz mit mutogatni. Talán akkor ráébred majd, hogy másképp is tud változtatni önmagán? Félre ne értsük, nem a tetkóval van a baj, nekem is van egy kicsike és talán anno’ én is hasonlóan gondolkodtam mikor készítettem. Nem szeretnék nagyon bölcsnek tűnni, de higgyétek el, ha végre elfogadjuk magunkat azáltal, hogy „dolgozunk magunkon” egy új világ nyílik meg előttünk. Én most ennek élem meg minden apró pillanatát a lehető legnagyobb szenvedéllyel, (máskor meg kisebb utálat rohamokkal), pedig még én is az út elején járok. Tetszik, könnyen járható még magas sarkúban is, így nem tervezem, hogy letérek róla.

A hét mottója „úristen, hová fogysz már”

Egy ideig még számoltam, hogy hány kolléganőmtől hallottam, aztán már csak piszok büszke voltam magamra. Azért nem csapunk tenyérrel a sz...a, tudjuk, jól hogy mit is jelent ez valójában (én tudom): Annyit azért még nem fogytam, hogy ekkora csodálatot váltson ki az emberekből. Még mindig van popsi és combi meg hasi. Cici már nincs!!

Ez valójában talán így hangozna:

 „ úr isten, ahhoz képest amekkora darab voltál, jól nézel ki”

Szóval igazán jól esik az egómnak a sok koppanó áll a burkolaton, de legyünk tisztában önmagunkkal.

Sok verejték lefolyik még a homlokomon, míg valójában én leszek az „úr isten, de jól nézel ki”

Csajok

Ők az én barátnőim:

Még 30 nap után is képesek megkérdezni, hogy megehetik –e előttem a sütit vagy csokit és nem zavar-e.

Sőt, Ájvi barátnőm még arra is vállalkozott értem, hogy bekapjon egy egész kanál nutellát és elmondja milyen érzés, csak ezért, hogy nekem jó legyen. Összeragadt a szájpadlása a nyelvével és mivel nem tudott megszólalni, megvető pillantásokat vetett rám helyette (így utólag megérte(m)) én meg visítva exkuzáltam magam, hogy ha ez neki ekkora szenvedés, nézzen meg engem, akinek épp két hatalmas könnycsepp gördült ki a szeméből a szájban forgó nutella láttán.

Nem tudom kinek volt rosszabb! J

Ha összeülős csajos estét tartunk, nekem külön paradicsomot és uborkát szeletelnek, hogy én is rágcsáljak valamit. (mindezt úgy, hogy én sosem kértem). Minden alkalommal megdicsérnek, hogy mennyire büszkék rám és támogatnak. Egy számomra kedves kis csapat is nyomon követi a változásomat és mindig megkapom, hogy milyen büszkék rám A „főiskolás banda”, akikkel az évek során kicsit lecsökkent a találkozások száma férjhez menetel, babavárás, babanevelgetés, karrier, csupa olyan dolog miatt, amiért pedig én vagyok büszke rájuk. Sőt, egy „manó” bele is kezdett a programba bevonva a nővérét és ki tudja még hány 100 nőt maga körül J. Lelkesen ír és kérdez és tudom, hogy Ő végig is nyomja minden segítség nélkül.

A szerencse az, hogy körülöttem mindenki életmódváltásba kezdett, így amikor eljutunk például barátnőm fészkébe (Dembi) , az ő hűtőjét nyugodtan kiehetem, mert salátán (és egy  jól eldugott dobozka nutellán)  kívül semmi nem található. Van, aki rendszeresen fut velem és a kezdeti „nézzük meg, hogy megy-e az 5 km” monológ után kapásból lenyomta a 7 km-et, mindezt úgy, hogy a fenekénél kirajzolódó szív alakú izzadság foltocskán kívül egyéb jel nem utalt arra, hogy ő most megerőltette volna magát. Aztán itt van a másik delikvens, aki e héten kezdte el a Tomi által rá szabott programját. Vele piszok jól megértjük egymást, néha pici önsajnálat, hatalmas adatcsere, együtt szidhatjuk Tomit és néha megkönnyebbülés, hogy, huh de jó, hogy nem az övét csinálom. Gyorsan össze is hasonítottuk ma a Fruccolában elköltött ebédünk mellett, hogy miben tér el a kettőnk programja és hát, mindenben.

Tomi sokat beszélgetett vele is, megtörtént a szokásos mérlegelés, vita is volt bőven meg ment a kihagyhatatlan „én ezt nem akarom így meg úgy csinálni”.

Ha jól sejtem, ez a beszélgetés is Tomi utolsó mondatával zárult le:

„Ha nem tetszik, nem kell csinálni, Ha csinálod, akkor viszont úgy, ahogy én azt mondom, ez nem kívánság műsor!!”

 …és csinálja, de nem csak ő, hanem a vőlegénye is elkezdte vele!

Én még mindig állítom, hogy úgy könnyebb, hogy mindkét fél bevállalja, attól rosszabb nem lesz, csak épp megkönnyítjük a másik dolgát és a férfinek is érdeke, hogy formás kis segget markolásszon esténként. Ez persze nem azt jelenti, hogy Ő is legeljen 5X egy nap a párjával, csak azt, hogy a” mit főzzek drágám?” Kérdésre ne azt a választ kapja, hogy „körömpörköltet tört krumplival meg savanyúsággal” , hanem kicsit áttérjen a csirke-rizs, hal, pulyka húsokra. Ezt fel lehet turbózni nekik bármikor úgy, hogy” férfias” ételként tálaljuk nekik.

Tomi nagyon jól mondja:

” a diéta nem koplalást, hanem egészséges táplálkozást jelent”.

Szösszenet

Amennyiben a fenti 1536 szó egyike sem ösztönözne arra, hogy tegyél azért, hogy jobb legyen, akkor lányok, ajánlom az alábbit kezdetnek:

Irány a TESCO , rózsaszín Fit ball 65 cm-es (1990,-Ft)!

Szuper hasizom gyakorlatokat lehet vele csinálni, minden izmodat megmozgatja, egytől-egyig, még sem érzed megerőltetőnek…

Mellesleg nyújtás közben esett le, míg unatkozva gurulgattam vele le –föl a szobában, hogy mennyire vad orgiát lehetne rajta rendezni, ha van „aputoknak” egy „ uncsi” fél órája. Terheléses vizsgálatnak még nem volt lehetőségem alávetni, de nagyon kíváncsi vagyok a Ti tapasztalataitokra.

És csajok, ha esetleg megunjátok a labdán való pattogást, talán még a hasazáshoz is kedvet kaptok egyszer.

Én addig is hasazgatok tovább!

Petra

Answer Questions