Minél több női blogot olvasok, annál inkább hiszek Istenben, mert valakinek azért csak hálával tartozom, hogy nem nőnek születtem. A női blogokat olvasva olyan állandó és visszatérő problémával találkozik az ember, mint egy darab normális fotó elkészítése, vagy éppen annak feltétele. A legjobbat egy angol blogon olvastam, amikor is a csaj azon problémázott, hogy nem tud magáról használható képet csinálni, a barátját meg nem meri megkérni, mert nem akarja, hogy a srác „ilyen állapotban” lássa őt, majd pár sorral lejjebb azt taglalja milyen szexi fehérneművel lepi meg a srácot mert holnap lesz évfordulójuk… Fantasztikus...
Mint minden nő, én sem vagyok megelégedve az alakommal, sőt...ezért elkezdtem csinálni egy programot amiről már nagyon sokan hallottak, és csinálják. Viszont sokan abba is hagyták, ezért gondoltam, hogy készítek egyfajta motivációs blogot, ami azoknak segít akik azzal a gondolattal kacérkodnak esetleg, hogy feladják amit elkezdtek. Ha megálmodtad, csináld is meg. Nem másokért...saját magadért.
Amikor Szeptember 10-én megírtam az Új Generáció c. bejegyzést, akkor még nem sejthettem, hogy a poszt túlmutat majd önmagán, és olyan építő ereje lesz, ami egy új közösség alapjait fogja majd letenni. Az Új Generációs poszt, és az abban szereplő blogok írói megtalálták egymást és önálló életre keltek új közösséget teremtetve, ami mára már egyfajta árnyék Tiltként is működik. Megszületett tehát az új nemzedék, amely közösséget kizárólag nők alkotják, akik immáron nem csak a neten követik és támogatják egymás programját, hanem közös futásokat is tartanak a Margitszigeten. Mielőtt azonban megkönnyeznénk az élet szépségét ne felejtsük el, hogy nőkről van szó, és mint tudjuk a nőknél az örök barátság és az egymás büdös kurvázása percekre van egymástól, és az, hogy épp melyik kerül elő, az kizárólag pillanatnyi érzelmi hangulat kérdése csupán. Ebben a bejegyzésben megnézzük kivel mi történt az elmúlt 10 hétben, ki, és mennyit fogyott a programjával, vagy éppen hol tart az életben. Lesznek új beszállók, hatalmas önbecsapások, új reménységek, és csúfos bukások. Kétségbeesett és változtatni akarók, vagy csak simán önmagukkal elégedetlenek, csak a LifeTilt az egyetlen egy ami összeköti őket…
Ennek a csajnak a blogját pár órával ezelőtt találtam meg, és milyen kurva jól tettem hogy megtaláltam, mert a stílusa óriási, és tökéletesen visszaadja azt az életérzést, amiken keresztül mennek a nők, azaz a váltás előtti utolsó nagy elhatározást, amire szüksége lesz mindenkinek, a LifeTilt program elvégzéséhez.
Két fajta embertípust szeretek. Azokat akik átmennek a piroson, és az olyan csajokat, akiknek stílusuk van és valódi egyéniségük. Nem sok ilyen lány van, úgyhogy nagyon meg kell becsülnünk őket, hát még ha a tetteikkel példát mutatnak, írásaikkal motiválnak másokat, és szavaik erőt adnak másoknak a tespedés elleni küzdelemhez. Az utóbbi időben, ha jól vettem ki a blog körüli szeizmikus rezgéseket, akkor elindulni látszik végre nagyobb számban is az a folyamat, amikor is egyre nagyobb számban kuporodnak rá emberek az életmód váltó programjukra, és ennek a folyamatnak az egyik lelki kivetülése ez a lány is. Ő már felébredt és csinálja, (8nap alatt -4 kg) aki meg nem, az tegye fel magának a kérdést, hogy mégis mitől lett ennyire ótvaros nagy fostenger, hogy még mindig nem képes elkezdeni és megváltani legalább a saját világát...
0.nap
15.nap
Október 28-án, Adrienn 1200 métert futott a fizikai szint felmérőjén, aminek végén a „nem bírom tovább” szavak hangzottak el. 23 nap elteltével Adri 7.25 km-t futott le velem, de úgy, hogy felmentünk a budai várba, és fél távnál beiktattunk egy lépcsőzős edzést is. Adrienn régebben amikor önállóan edzett, vagy valami nagyon hasonló dolgot művelt, akkor 2-2,5 kilométereket futott le, ami egyben a leghosszabb táv is volt amit Adri valaha teljesített. Ahhoz, hogy valaki rövid időn belül ilyen fejlődésen menjen keresztül, ahhoz egyetlen egy dolog szükséges, ez pedig nem más, mint a pszichés hozzáállás, ami alapjaiban határoz meg mindent. Ez lendít tovább a holtpontokon, és ez a fajta mentális plusz nem engedi meg hogy feladd, kezdjél bármibe is az életben, mert ez fog neked segíteni a céljaid elérésében is. Ennek a pszichés plusznak a megléte a vízválasztó sikeres és bukott emberek között ezt nem árt ha letisztázzuk, és itt már régen nem a programról beszélünk. Adrienn, mint most kiderült rendelkezik azzal a tulajdonsággal, amivel ő képes lesz majd elérni az életben mindazokat, amiket ő célul tűz ki majd maga elé az életben. Az, hogy bennettek megvan-e ez a faktor, azt a program kristály tisztán meg fogja nektek mutatni, a kérdés már csak az, hogy képesek vagytok-e szembesülni ezzel. Ha elkezditek, megkapjátok a válaszokat…
0.nap
15. nap
Még a 2000-es évek elején tizen x éves fejjel, amikor még nem derogált a Zöld Pardonban berúgni a közértben vett becsempészet vodkától, amikor még közösséget tudtunk vállalni a Kandó és a Schönherz kollégium műszakis seggfejeivel, amikor még elhittük, hogy előttünk az élet, akkor bizony megtettünk olyan dolgokat is, amit mai fejjel már elképzelni sem tudnánk, a belénk rögzült előítéletek, és a társadalom által ránk erőltetett konvenciók miatt. Abban az időben még nyitottak voltunk a világra, szomjunk az új dolgok megismerése és felfedezése iránt kiolthatatlannak tűnt, amit az éjszaka nyújtotta élményekkel próbáltunk csillapítani. Az első verekedések alkalmával megtanultuk mit jelent a hierarchia szó, első körben szembesültünk a kasztok és embertípusok közötti különbségekről, megtanultunk átmenni az utca másik oldalára, valamint a nők, akik állandó változók voltak az életünkben, akiket akkor még nem tudtunk sem kezelni, sem értékelni, de első sorban megérteni nem. Nők, akiket nem tudtunk szeretni, esélyek amiket nem tudtuk megragadni. Az éjszakákban eladtuk a lelkünket, megjátszottuk az eszünket, összetörték a szívünket. Kerestük a szexualitásunkat, néhol megtaláltuk a dominanciánkat, míg máshol mélységesen megalázták azt. Szép volt mert fiatalok voltunk szinte még gyerekek, annyi idősek mint most Adri és Vivien. Még Befolyásolhatóak voltunk és alakíthatóak, mert ismerkedtünk a világgal és annak szabályrendszereivel. A nevelés utolsó évei ezek, amikor még hatással lehetnek ránk, aztán kész, bezárulnak a kapuk, kifejlődik az egónk, kialakul a személyiségünk, és független személlyé válunk, akinek az életébe már nem szólhat bele senki sem. Amit idáig vagy ebben a periódusban megkapunk, azt cipeljük magunkkal tovább az életben legyen az ideológia, irányultság, vagy éppen életmód...
0.nap
15.nap
15 nap alatt -4,5 kg, és átlagban 4,4 centivel karcsúbb testrészek. Üt mi? Mire nem képes a túró a sonka meg a csirkemell filé… Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy bizonyos emberek Magyarországon, nyomatják a rostos fos hülyeségeiket azon a címen, hogy az bizony egészséges, teljes kiőrlésű, meg persze örök élet ingyen lőszer. „Teljes kiőrlésű liszt süteményekhez..” LOL. De tényleg most erre mit mondjak még… Na nem mintha az ország rendőre jobb lenne az Update-nek hazudott kakaós csigáival. Nem ártana lassan megérteni, hogy semmi más nem kell a fogyásotokhoz, csak az a 21 étel amit már a nagyanyáink is ismertek, és amit bármikor megtudtok venni a piacon vagy a Lidl-ben. Ezeket az ételeket kell napszaknak megfelelően elosztani napi 5 étkezésre úgy, hogy figyeltek a zsír, a szénhidrát, és a fehérje megfelelő arányaira. Kész. Ennyi. Ezt az egy mondatot vágjátok ki, és már nagyjából mindent tudtok az egészséges táplálkozásról. Aki mást mond, az vagy hülye, vagy hazudik, vagy egyszerűen csak egy átverhető, naiv, befolyásolható valakit lát benned, akinek eladhatja a nullszériás termékeit. Azok a nők, akik ezt a blogot olvassák többek között azért vannak itt, mert gondjaik vannak a külsejükkel, ami kihat az életük minden részére, és negatívan befolyásolja azt. Társasági élet, párkapcsolat, komplexusok, de most nem erről akarok beszélni. Az, hogy te itt vagy, az azt jelenti, hogy minimum évek óta vívod a harcod a kilókkal, és keresed azt a fegyvert amivel legyőzheted végre. A köcsög Atkins diéta, a 90 napos faszkodás, a biorezonanciás kezelések, a csokoládé és koffein diéták elképesztő hülyeségei. Van annyi baromság, hogy felsorolni se lennék rá képes, mert a pofám leszakadna. Ehhez a káoszhoz jön hozzá a női gondolkozás, ami aztán végképp olyan anarchiát teremt az életmód piacon, amibe a legnagyobb kóklerek és a legmocskosabb csalók vígan eléldegélnek, mert kiszolgáltatott, elkeseredett, és gyenge emberekből a legkönnyebb pénzt kiszedni. Erre alapoz többek között az FLP és Amway maffia, és ezért dobnak be a köztudatba újabb és újabb sztárdiétákat, vagy jönnek ki frissen igazolt kutatási eredményekkel a kilóra megvett orvosok, amikből aztán persze újabb brandek születnek...
Laura az első olyan csaj a nyilvános LifeTilt átalakulások történetében, akivel nem feküdtem le. Most, hogy leírtam Laura programjának minden lényegi informácíóját, akár rá is térhetnénk olyan apróságokra, hogy én még életemben nem láttam ilyen eltökélt, és a céljaiért ilyen ellenmondást nem tűrően haladó, és kitartó lányt. 1 hónapja végzett Laura a programmal, de a Slimek és a zárás miatt csúszik minden, ezért került ki csak most ez a poszt. Mindent összegezve büszke vagyok rá, és arra, amit elért a 3 hónap alatt. Laura most elköszön a blogtól, de nem a blogolástól, ugyanis saját blogot indított, ahol tovább követhetitek az edzéseit, életének történéseit, és mindent, amit ide nem tudott, vagy csak egyszerűen nem akart leírni... http://wanttobe.blog.hu/
Hideg volt emberek mocskosul hideg, és ha ez nem lett volna elég még a szél is fújt, így érezve a 3 fokot -5-nek, és mi ennek ellenére voltunk 34-en. A következő, és egyben az év utolsó RunTilt futása December 6-án lesz a mikulás jegyében. A RunTilt első évét, múltját, jelenét, és a 2012-es jövőjét, a decemberi futást követően egy posztban foglalom majd össze, addig is média beszámoló az 5. moszkvai sziget futásról…
RunTilt futás November 13 Vasárnap 16.00 Margitsziget szökőkút
Ez lesz az első téli RunTilt. Ez lesz az első RunTilt light. Jó eséllyel 0 fok körül lesz a hőmérséklet, de inkább – 2, ami azt jelenti, hogy kb annyian leszünk mint bármelyik Nike Runningon, azaz megalázóan kevesen. Az emberek jelentős része hatalmas madár, mert 15 fok alatt már nemhogy futni nem megy le, hanem még a közértbe leugrást is meggondolja, aztán persze marad mackóban és rendel valamit online. Amíg ebből a komfort zónából nem tudtok kilépni és bevállalni egy kis hideget, addig minimálisan sem álltok készen a jelenlegi életviteletek megváltoztatására. Apró visszaigazolási pontok ezek egyébként, amivel lemérhető egy ember hajlandósági indexe...
Napi kalóriagény: 1719 kcal. Diéta átlagos kalória mínusza: 423 kcal.
Kalória mínusz %-ban / nap -24,9%
147 nő jelentkezett a Slim3 programra Október 15-ig, és ebből több mint 92-en a 10+ kategóriában indultak el, ami szinte grafikonon ábrázolja azokat az állapotokat, amik a nők fogyási hajlandóságát mutatja meg kategóriákra lebontva. 19 anya, 36 25+-os csaj, és mint már említettem 92 10+ lány. Ezek a számok beszédesek, és még egy ilyen kis mintánál is megmutatják, hogy az anyák fogyási hajlandósága ugyan megvan, de az anyák többsége saját magukat háttérbe szorítva fontosabbnak tartják a gyereknevelést és a családi életet a külsejüknél, holott persze tisztában vannak vele, hogy azért valamit tenniük kéne, mert az anyasággal ugye nem szűntek meg feleségnek lenni. Összeegyeztetni a kettőt csupán csak akarat és szervezés kérdése, mert a gyerekekre, háztartásra, vagy éppen a szülésre hivatkozni még hónapokkal később is csak a kiskapuk keresése, és egyenes út a kifogások szánalmas világába. A 25+ nők változásra való vágyuk számszerűsítve és arányaiban már magasabb mint az anyáéké, de náluk ott van az a tényező, hogy már túl vannak azon a ponton, ahonnan már nagyon nehéz visszajönni, mert olyan hosszú út előtt állnak és már annyira nagy erőfeszítéseket kell tenniük a külsejük rendbe tételére, hogy már ennek a gondolatába is belefáradnak. Már meg sem próbálják, és már magukban sem hisznek, pedig csak pár hónap rendszer kéne az életükből azért, hogy ne legyen 20 évvel korábban vége. Éppen ezért, ha van olyan túlsúlyos nő aki olvassa már a blogot egy ideje és nem jelentkezett a Slim3-ra, az tegye fel magának a kérdést, hogy miért nem tette ezt meg, és mélyen gondolkozzon el ezen. Akik jelentkeztek, azok csinálják Viviennel együtt a programot mert már készen állnak a változásra, és a jelentkezésük elküldése erre a legfőbb bizonyíték...
Napi kalóriaigény: 2094 kcal. Diéta átlagos kalória mínusza: 681 kcal.
Kalória mínusz %-ban / nap -32,7%
Magyarország jelenlegi kormányzati és gazdasági intézkedéseinél elkeserítőbb és kilátástalanabb helyzetben, talán csak az egészségügy és az oktatási rendszerünk van. Az oktatás 1994 óta tartó, és folyamatos züllése az általános iskolákban és a gimnáziumokban a legszembetűnőbb. Ez egy szerteágazó és minden tantárgyra kiható probléma, amely problémát nem kéne ugyanúgy a szőnyeg alá söpörni mint bármi mást amivel probléma van ebben az országban, mert a jövő társadalmának formálásban a most felnövő generáció minőségi taníttatása az egyik legfontosabb dolog kellene hogy legyen egy nemzet életében, amiben ugye kulcs szerepe van az oktatási rendszerünknek. Most, hogy leírtam azt amit egy 6 éves gyerek is tud, térjünk rá a dolog lényegi részére. Magyar Bálint és a szabad madarak dögkeselyűket megszégyenítő áldásos tevékenységének köszönhetően, az iskolákban a testnevelési órák száma valahol a magyar GDP növekedési számaival arányos, azaz 1 héten jó ha egy-két testnevelési óra van a nemzeti alaptantervben, ami megalázóan kevés és számomra teljesen érthetetlen. De ha legalább ennyi lenne, mert ahogy elnézem ez az 1-2 testnevelés óra alól az kap felmentést aki akar, mert az mi, hogy S3 Erika azért kapott kimenőt a torna órák alól, mert nem tudott rendesen futni ahogyan az a videó klipjében is tökéletesen észrevehető. Ez olyan, mintha matekból felmentést kapna az a gyerek, akinek nem megy a szorzás vagy a számok hatványozása. Röhejes és tényleg elkeserítő állapotok ezek, és ebben a folyamatban a torna tanárok nagy része tökéletes partner, mert még a végén meg kéne tanítani a problémás gyerekeket is a mozgás koordinációra, és energiákat kéne fektetni az alapvető erő és állóképesség fejlesztésére, de hát akkor ugye nem lehetne faszt verni a tanári irodában Nemzeti Sportot olvasva...