Vannak az életben olyan kérdések amikre nem tudunk, vagy egyszerűen lehetetlen válaszolni. Ilyen például az, hogy Havas Henrik vagy Hajdú Péter a nagyobb köcsög ? Nincs jó válasz, mert mind a kettő egy ellenszenves tetű, a faszméter minimális eltérést sem mutat esetükben. De ha rólunk van szó, akkor már egészen más a helyzet. Eldöntendő kérdések sorozatával szembesülünk az élet szinte minden percében, és bizony az esetek nagy részében a döntéseket rosszul hozzuk meg, vagy hozzák meg a fejünk felett.
Két óra alvással kezdtem a napot. Láttunk már ilyet, sőt én konkrétan tudok olyan csajról, aki lement bulizni, majd Coronitából ment a Westendbe 10-re hogy nyisson X-it-ben, ahol nyílván eladóként dolgozik. Megérne egy külön postot az a szociológiai elrendeződés is ami Coroban összegyülik hétről-hétre. Az egyéjszakás nők legkisebb területen, legnagyobb számban tuti itt fordulnak elő - ha leszámítjuk a tini bulikat-, na nem mintha a feltételes szabadlábon mászkáló arcok aránya kisebb lenne. Haladjunk inkább.
Voltam már fent én is 30 órán keresztül, de akkor nem egy megterhelő edzésterv közepén jártam. Tegnap 7,2 km-t futottam, és mint írtam nem tudtam elaludni. Ma kondis edzés van, vagy inkább lenne, mert a reggeli órákban olyan állapotban voltam mint, a legtöbbünk egy hétköznap reggelen + 30 méter szar. Nagyszüleimhez kellett kimennem, mert már eljutottak abba az állapotba, amikor már nem mozdulnak ki egy 50 méteres sugarú körön kívül, és be kellett nekik vásárolni. Térjünk rá az edzésre.
Nem árulok zsákba macskát tovább, jóval előrébb tartok az edzésekben, mint ahogyan ez a blog íródik. 7 nap csuszás van, többek között azért, ha esetleg elmaradnék a post írással, vagy nem lenne rohadtul időm írni, így is folyamatos maradjon a blog. Ez az idő pedig elérkezett, hamarabb mint gondoltam, de megérkezett. Üdvözöljük együtt Pityut, a szexuális zaklatás pandát. Az van, hogy reggel 7-kor kelek, és este 8-9-re érek jobb esetben haza, ha nincs megbeszélve valami tali arcokkal, csajokkal , szóval szinte semmire nincs erőm. + Egy ragyogóan sikerült mosás emlékét őrzöm, amikor is a cső kijött a helyéről, eláztatva az egész fürdőszobát. Ami a kisebb gond lenne, de kiömlött a víz az előszobába is, ahol ugye parkett van. Az egész felázott, felpúposodott, rohad minden, úgyhogy holnap jönnek felszedik, és követ kell majd letenni. Királyos nem ? Na haladjunk kronológiai sorrendben...
"Fogadd el szenvedésed, és fejlődni fog a lelked"
Thomas Young
Fejlődés emberek. A fejlődés amiről beszélek. Ilyen, vagy ehhez hasonló több hónapos edzésterv végig csinálása, magával vonz pár dolgot, olyanokat is amit eddig nem is gondoltatok volna magatokról. Itt most messze nem arról beszélek, hogy sokkal, de sokkal jobban fogtok kinézni. Mert ez alap. Nem arról, hogy jobb lesz belenézni a tükörbe a reggeli zuhany után, vagy hogy az előjáték már nem pólóban fog zajlani. Emberileg, mentálisan, belső értékek szerint lesztek jobb és igényesebb emberek.
Hiszen gondoljatok csak bele. Mennyi mindenről változott meg a véleményetek az elmúlt pár évben. Emberekről, kapcsolatokról, érzésekről, ideológiákról, értékekről mit gondoltatok akkor, és most. Változunk, és mi most a változás pozitív részét éljük át. Ezt nevezzük fejlődésnek, más emberek lesztek egy új testben ezt garantálom.
Nézzük mi fog megváltozni.
Minden leküzdött akadály, minden holtpont után lefutott kilométer, leúszott hossz, minden elvégzett nap a konditeremben, teljesen mindegy miről beszélünk ki mit sportol, hozzásegít ahhoz hogy elhidd sokkal többre vagy képes mint gondolnád. El tudj érni olyan dolgokat is, amiről előtte nem is gondoltad volna hogy lehetséges. Mert lehetséges. De miért állnánk meg itt ? Az életben sincsenek sokkal nehezebb akadályok. Sőőőt. Egyszerűen csak nem kell beszarni az első nehézség után. Fejben kell erősnek maradni, kitűzni a célt, és végig csinálni. Nincsenek kifogások, nincs magas léc, csak kis ember. Nincsenek menekülő utak csak egy út van, aminek a végén ott van kitűzött cél. De még mielőtt átmennék valami hihetetlen ellenszenves multi level marketing köcsög szövegelésbe, elmondok egy sztorit. Velem történt jó pár évvel ezelőtt, azokból az időkből amikor még hajlandó voltam egy csajra 10 percnél több időt fordítani, még akkor is, ha úgy nézett ki nem jön össze a dolog. 2004 lehetett alig voltunk 20 évesek, és akkor még a RIO sem egészen az a hely volt mint ami mostanában. Haverommal Dave-el jártuk akkoriban az éjszakákat. Kiszúrtunk két nagyon szép lányt, egy asztalnál ültek és iszogattak. Dave szokása volt, hogy úgy szolit le csajokat strandon, hogy vitt magával mindig egy labdát, és a neki tetsző lányokhoz odabaszta. Innen tudtuk, helyzet van. Most speciel nem volt nálunk labda, így csak simán leültünk. A nekem jutó csaj, egy igazi beképzelt ribanc volt. Tényleg jól nézett ki, de akkor is basszus, hát mire. Arra, hogy szép volt és jól nézett ki. Dumálunk, én nyilván nézem a testét. Arc rendben, mellek oké, lábak comb nagyon jó, derék HOPPÁ, fogyás csíkok. Rákérdezek ez mi, csaj arcból visszavesz egyből, és elmondja, hogy tavaly még 15 kilóval kövérebb volt, és mostanra fogyott le. Dicséretes. Nem nagyon jöttem be neki, de felteszem neki a kérdést amiért ezt az egész sztorit leírtam, figyeljetek mert klasszikus.
"Ha tavaly találkozunk, amikor még kövérebb voltál most összejönnénk"? Határozott igen válasz. Erre én. ÉS MI VÁLTOZOTT ? Csaj lefagy, azt se tudja hol van. Kis hebegés, szavak keresése, de nincs érdemi válasz.
És ez a kurva nagy kulcs kérdés. ÉS MI VÁLTOZOTT ? Lefogyott 15 kilót, és jó nő lett az változott. Ami jó volt neki akkor, az már most nem. Én ott a 20 éves kis csíra, nem kellettem neki. Többre vágyott, jobbra, és erről beszélek én itt ebben a posztban. Az igények megváltozásáról. A fogyás hatására, egy jobb, szebb testben, egy erősebb jellem, nagyobb önbecsüléssel. Értitek már miről beszélek ? Ez a fejlődés, és ez bizony egy spirál. Mert ha én jobb ember lettem, ha én megtudtam csinálni azt amire igenis az emberek 90%-a nem képes, akkor jár nekem a minőségibb élet is. Rengeteg vonzata van ennek, az új ruhák vásárlásától kezdve, a munkahelyi teljesítményen át, a már megemelt igényeinknek megfelelő új emberek megismerése iránti vágyig bezárólag. És bizony ez az a pont, amikor magunk mellé nézünk, és nem mindig tetszik a látvány amit látunk. Ne legyen félreértés, ez nem felszínesség. A lemondásokkal teli hetek, hónapok, a lefutott kilométerek, a kőkemény mentális és fizikai szenvedéssel elvégzett munkádért, teljes joggal vársz elismerést, és az életedre nézve pozitív változásokat. Az elvárásaidat minimum olyan szintre helyezed mint amilyen munkát te elvégeztél, vagy amennyit te letettél az asztalra és itt már nem csak az edzésről beszélek. Jó pár kapcsolat szét fog esni, de csak olyan kapcsolatok, amik már amúgy is ingatag lábakon állnak, tehát ezekért nem kár. Letisztultabb világ lesz ez.
Gondoltam szétbontom a várható változásokat nemekre, mert ugye más a cél, és más az eszköz a célok elérésében férfiak és nők között. De akkor le kellett volna írnom, hogy mit akar a nő, amire esélyem sincs, úgyhogy azt hiszem bőven elég ha annyit írok, a nőnek külseje a férfinak egzisztenciája van, amiből már végig lehet vezetni azt hogy a pozitív változásokat, ki milyen irányba fogja hasznosítani. A srácok jobb nőket akarnak majd, természetesen az alapvető női értékek megőrzése mellett, a nők meg természetesen az igényeik magasabbra tételénél a minél magasabb egzisztenciájú minél motiváltabb férfi megtalálására helyezik majd a hangsúlyt. Ennek egyenes következménye, hogy egyik nap arra fogsz kelni, hogy a barátod/barátnődet már kevésnek érzed magad mellett.( csak le ne írjam egyszer a párom szót). Hány olyan példát mondjak a környezetemből, akik azért szakítottak a másikkal mert az nem volt elég motivált nem volt benne perspektíva, nem akart előre mozdulni, egyszerűen csak beleült egy életbe és azt hitte az onnantól már lecsorog magától. Sőt konkrét példát tudok olyan nőről, aki utalt rá a barátjánál, hogy menjen már el edzeni, kezdjen magával valamit. Nem tette meg. Erre a csaj megcsalta. Ha már ennyit nem képes tenni értem alapon. Szóval mielőtt bárki is felháborodna ezen a "már nem elég a másik" szövegemen nézzen már körbe egy kicsit mi folyik körülötte.
Ja igen egy jó tanács ha kapcsolatban élsz egy ideje, és a csajod egyik napról a másikra elkezd edzeni, és ÚJRA adni magára akkor vagy tetszik neki egy srác, vagy már kefélik rendszeresen. Csajok, srácoknál ugyanez csak gyakrabban és nincs átmenet. Higgyétek el nincs az a férfi, aki már egy ideje megszerzett nő miatt újra energiákat tenne magába. Kivéve akkor ha úgy érzi gáz van, mert felbukkant egy másik fasz. egy nagyon egyszerű példával tudnám ezt szemléltetni. Nem töltjük le még egyszer azt pornó filmet amire egyszer már ráuntunk. Ott van a mappába oké, jó volt, emlékszünk rá, néha elő is vesszük de tuti nem töltenénk le újra. De menjünk tovább. A változások hosszú sorában ott a munkahely, vagy éppen a társadalomban betöltött szerep, ami a megváltozott állapot miatt sanszos, hogy ezt is kevésnek fogod érezni. Kemény felismerések lesznek itt csak szólok. Nem mehetek el szó nélkül a legnagyobb átverések mellett, amit ma úgy hívunk, plasztika sebészet zsírleszívás, különböző fogyasztó tabletták, Tv Shopból rendelhető 3 pálcás bóvli szarságok. Amik megváltást kínálnak, és mind arra hivatottak, hogy helyettesítsék azt, amit mi kemény munkával edzésekkel helyes táplálkozással érünk el. Innen üzenném minden lánynak aki plasztikai műtétet szeretne végrehajtani magán. Már a push up is elég átbaszás, most akkor tényleg szükség van a mellplasztikára ? Mindenesetre nem árt, ha elmentitek ezt az interjút, műhiba perek esetére.
Mert a fejlődés lényege, a különböző képességek megszerzése, amivel az életünk során elénk kerülő problémákat megoldjuk. Ki lehet kerülni ezeket a problémákat TESSÉK meg lehet próbálni, lehet választani a könnyebb utat, de ezek az akadályok törvényszerűen újra és újra fel fognak bukkani. Egészen addig, amíg meg nem oldjuk azokat. Hány példát látunk a környezetünkben, olyanokat akik hirtelen akartak látványosan, könnyebb utat választva össze vissza csapongva meggazdagodni ? Nos ezek az emberek, épp a Venyige utcai börtönben ülnek, vagy épp most állnak sorban a munkanélküli segélyért a kerületi kirendeltségekben, esetleg most kérdezik meg adhatják-e sajttal a Whopper szendvicsünket. Mind megtört emberek. És miért ? Mert ki akarták kerülni a fejlődés legalapvetőbb szabályát, az elénk gördülő akadályok kitartó és fáradtságos munkával történő megoldását. Lehet menni bűnözni, pörgetni a rulett kereket, építeni a Multi Level Marketing rendszert, várni a kurva nagy dobásra. De pillanatnyi sikerek után, a beseggelés a végén azért garantált. A mi több hetes edzéseinknek, diétás táplálkozásunknak, lesz hosszan tartó eredménye, mint fejben mint testben. Csak és kizárólag ennek. Ellenben a zsírleszívásoknak, meg mindenféle fogyasztó tablettáknak Tv Shopos értéktelen szaroknak soha. Perc sikerek, de az pont annyit fog érni mint a Budapest Tv bohócainak gyógyításai. Ez is bazmeg, soha nem értettem azokat az "embereket" akik betelefonálnak ide,Tv Shopból rendelnek, szavaznak a megasztárra, vagy felhívják a jósokat a Tv2-n. Más életutak, ahogyan a Grandefater mondta egyszer.
Bábeltől a Wattig. Még hosszú az út Edisonig, de már legalább elindultunk azon az úton, ami hozzá vezet. A bibliai időket már elhagytuk lassan honfoglalunk. További sok sikert kívánok magamnak.
Update: Kértek tőlem plasztikai sebész árakat. Mondjuk nem értem miért tőlem, de örülök, hogy a post megfelelő része érdekel Krisztikém.
Az elbaszott nap. Két nap semmit tevés után, újra indul a mókuskerék, de vigyáááázzz kurvára be csaposak ám a pihenőnapok. Az úgy oké, hogy nem csinálsz semmit, de könnyen benne maradhatsz ebben az állapotban. Tehát a két vagy akárhány pihenőnap ne arról szóljon, hogy alszol 16 órát és a tökéletes tespedésből mész neki egy újabb kemény hétnek . Hatalmas kibaszás magaddal kb. olyan mintha ha háromszor kivernéd mielőtt átmész a csajodhoz. Legyen egy nap tökéletes nihil rendben, de a második napon már készüljetek fel fejben a következő hétre.
Ellenőrizzétek a készleteket. Kaja, vitaminok, ásványvíz, minden amire szükségetek lehet szerezzétek be, vagy töltsétek fel a raktárt. Nekem ugye fogyóban volt a hús mint írtam, úgyhogy be is támadtam a Lehel piacot (Vigyázzatok a középső halassal, erőszeretettel basszák át a vevőket). Alul szépen 3kg csirkemell filé, felül 1kg lazac és 1,5kg naphal. Tej, ásványvíz, zöldségek salátához mindig legyen otthon. Ha diétázunk ha nem. Az elbaszott nap mint írtam. Hatalmas motivációval indultam neki az új hétnek. A napirendem szerint volt pár fix program, de oké simán marad időm edzeni. Jó. Mell bicepsz nap ugye, a leglátványosabb izmok és a legnehezebb nap is. Öt óra körül érek le a terembe bemelegítés minden nagyon fasza. Negyedik gyakorlatnál tartok a kilencből, amikor is kapok egy hívást, hogy mégis hol a picsába vagyok. 17:41 van, azaz 19 perc múlva van egy megbeszélésem. BAZMEG. Hát igen megtörténik néha, elfelejtettem ezt a 18.00-ás meetinget. Nem tudom elmondani mennyire jó érzés volt izzadtan, zuhany nélkül anabollal a szervezetemben,-amit ugye az edzésel nem pörgettem ki magamból- abbahagyni az edzést és elindulni a MOM parkhoz.
Kurvára nem az fájt hogy elkések, általában ezek nem nagyon mozditanak meg. És nem is az hogy mit szól a másik fél ehhez a múvomhoz, hanem, hogy megborult az edzéstervem. Ez fájt. Mert ugye ezt a napot félbehagytam, pont végeztem a mell gyakorlatokkal, de ott volt még a bicepsz, meg a has. Két lehetőség volt, visszamegyek edzeni este 9 körül, (aha) vagy hagyom az egészet elúszni, és kitalálok valamit. Nyilván az első nem járható út, mert ezek az edzések úgy vannak felépítve, hogy bemelegítés, mell izom gyakorlatok, amik fokozatosan melegítik a bicepszet, majd utána has amikor a test már "mozog", a vér megfelelően áramlik, a pulzus szám stabilan 120-130 fölött van. Ez egy lánc, és azzal, hogy félbehagytam megszakadt. Mintha főznétek valamit, a felével készen vagytok, aztán befejezitek, és 3 óra múlva folytatjátok. Kíváncsi lennék a végeredményre. Azért egy vödröt biztos ami biztos alapon magam mellé készítenék. Nem maradt más választásom hagytam elúszni a napot, és arra jutottam hogy van ugye 8 nap, két pihenő nappal, és akkor most ez volt az első pihenőnap. Ez van. Holnap újra mell bicepsz nap, elöről az egészet. Durva lesz mert a mell részét elvégeztem. Kap most akkor egy erősebb ütemet a mellem.
Ami a kajálást illeti, hát az kezd egyre nagyobb szopó lenni, mert a folyamatos, szinte íz nélküli étkezések, a kis és minimális szénhidrát tartalmú adagok azt eredményezték nálam, hogy egyáltalán nem vagyok éhes. Sőőőőt, az egyébként is kis adagokat sem tudom megenni, pedig meg kell, kurvára meg kell. Az edzésekhez energia kell, amiket ezekből nyerem. Úgy vagyok most, hogy szinte le kell erőltetnem a kajákat. Tényleg ideje lesz váltanom az új diétára. Most ezek után mit mondjak még. Kudarcként élem meg ezt a napot, teljesen kizökkentett. Úgy érzem magam mint Armstrong 2003-ban. (mekkora Tour volt az már úúúúristen) Koncentrál, figyel, megvan az ütem a ritmus, erre jön egy balhere szurkoló és elesik. Kizökken. Folytatni kell, ennyi. Armstrong is folytatta, be is húzta a yankee paraszt.
Szóval akkor holnap megint A-nap. Kicsit Idétlen Időkig feelingem van ahol mindig újra kezdödtek a napok. Nagyon nagy film ez gyerekek. Ideális "gyere át DVD-ni " estékre, majd miután megdugtad életed szerelmét (nyílván az), és visszatekerted a 10 percet amiről lemaradtatok, egy nagyon fasza filmet fogtok látni.
Did you say the F word ? jew ?
0.nap 96,3 kg 9.nap 92,1 kg
Túl vagyok az első héten, a legkritikusabb időszakon. így utólag elmondhatom, hogy voltak rossz pillanatok, de olyan hihetetlenül erős vagyok most fejben, hogy most úgy áll a helyzet semmi nem gátolja meg, hogy ne csináljam végig a 64 napot. Pedig volt lehetőség a feladásra bőven. Az átéhezett nappalok és éjszakák, a kimerítő edzések, a negyedik napi rosszul létem, a pókeres este pizzákkal, vagy a roston sült csirkéhez ajándékba kihozott csokis baklava. És akkor még anyám "gyere át van kaja amit szeretsz" hívásait nem is mondtam.
9 nap alatt, -4,20 kg. Ez brutálisan sok. Ha ez így megy tovább, a második kör végére 8 és fél kilót fogyok le, kevesebb mint 20 nap alatt. Ez sok. Ha így lesz, pár nappal korábban felfüggesztem az eredetileg 24 naposra tervezett diétám radikális részét. Mint írtam mentálisan nagyon erős vagyok. Fizikálisan is egyre jobban érzem magam, de mielőtt beleélveznék a fürdőkádba, eszembe jut, hogy előttem van még több mint 53 nap. Figyelnem kell a szervezetemet, és egy idő után már nem a mérleget kell nézni, hanem a tükröt. Ha már a tükör szóba került. Mostantól mindig ugyanabban a tükörben csinálom a fotókat. Ugyanarról a helyről, hogy elkerüljem az önbecsapást, mert ez a változás nekem is kicsit soknak tűnik.
11 km futás, 9 és fél óra a konditeremben napi 2.000 kcal alatt tartott energia bevitel. Az étkezéssel annyi gond van, hogy amit vettem kaját 14 napra, abból már alig van csirke meg hal, pedig nem ettem mindig itthon. Magyarul többet ettem jóval mint a 15dkg hús / étkezés. És még így is több mint 4 kg mínusz. Nagyon durva. Mivel nagy valószínűséggel hamarabb abbahagyom a keményebb diétát, ezért leÍrom, hogy miket ettem az elmúlt 9 napban. Ha edzést és diétát kezdtek, ne ennyire radikálissal kezdjétek, mert az élettől is elmegy a kedvetek.
1.nap
Reggeli: 5 tojásfehérje, 1 sárgája omlettnek, 2 szelet rozskenyér
Tízórai: 1 alma 2 puffasztott búza
Ebéd: Fél zacskó rizs (pl.Uncle Ben’s) 15 dkg csirke roston savanyúság
Uzsonna: ugyanaz, mint az ebéd
Vacsora: Fehérje turmix
2.nap
Reggeli: Fél doboz zsírszegény túró (Bakony túró) 3-4 puff. búza
Tízórai: ugyanaz, mint a reggeli
Ebéd: 2 db főtt burgonya 15dkg hal roston saláta
Uzsonna: Fehérje turmix
Vacsora: Fehérje turmix
3.nap
Reggeli: 4 szelet pulykamell sonka 2 rozskenyér paradicsom
Tízórai: 1 dz 0%-os joghurt (lehet gyümölcsös is) 2 puff. búza
Ebéd: 15 dkg csirke roston zöldköret (brokkoli legyen benne) savanyúság
Uzsonna: ugyanaz, mint az ebéd
Vacsora: Fehérje turmix
4.nap
Reggeli: 2 szelet rozskenyér 2 szelet sonka mozarella golyó paradicsom
Tízórai: Gyümölcs saláta (pl.: 1szilva, 1kiwi, 1alma)
Ebéd: Fél zacskó rizs 15 dkg hal roston zöldség
Uzsonna: Fehérje turmix
Vacsora: Fehérje turmix
Ehhez nincs nagyon mit hozzáfűznöm, két napom van regenerálódni. Ebben a két napban semmit, de semmit nem fogok csinálni aminek köze van a sporthoz. Egy Széchényi fürdőt beterveztem szaunával gőzzel, meleg vizes medencében ázással. Még az is lehet nyomok egy parti sakkot az ott élő vén faszokkal.
A társadalom időről-időre kiemeli a saját maga szimbólumait, rendszereit, vagy alkotásait, ami az idő múlásával kultikus, legendás már-már misztikus ikonná növi ki magát az évek során. Ilyen volt az 1961-es Audrey Hepburn féle Chanel ruha, az 1967-es Mustang Shelby, az 1991-es Nirvana Nevermind album, vagy a 94-es Ponyvaregény. De azt hiszem bőven idesorolhatnám a világ leghíresebb fotóját, vagy a Jimmy choos női cipőkre,és a Szex és New York nőkre gyakorolt hatását. A lényeg, hogy mind mozgalmat indítottak, válaszokat adtak, vagy meghatározták egy generáció szociológiai mozgását, irányát. Meggyőződésem, hogy a 2000-es évek az előző évtizedekhez képest, nemhogy egy halhatatlan legendát, de egy valamirevaló zenei bálványt sem adott a mi generációnknak. Mozgalmakról meg ideológiák születéséről már nem is beszélve. Legyünk őszinték, a XXI. század első tíz éve pont akkora tévedés volt mint a 80-as évek, de ott legalább jó zenék, és legendás együttesek születtek. Mert milyen évtized az, ahol ha a legnagyobbakra gondolunk akkor Lady Gaga elbaszott feje jelenik meg, és az új ideológiák születésénél, a buzeráns emosok ugranak be.Te jó Isten, micsoda szégyen.
De akárhogy is, nem volt teljesen hiába való ez a pár év, mert a 2000-es évek elhozta nekünk az újkori történelem legfaszább technológiai újítását, amit úgy hívunk hogy iPhone. Mindent megváltoztat. Hírdetik a Cupertoi marketing szakemberek, és mennyire kurvára igazuk van. Ha meg kéne neveznem minden évtizedből egy embert, vagy eseményt a XX. századból, nem nagyon gondolkoznék. Mindenki tudna mondani kapásból valamit. 60' John lennon vagy a Woodstock 70' Elindul a Microsoft 80' A kommunizmus bukása 90' Diana és a gazdasági válságot megalapozó szemlélet kialakulása, és igen a 00'-ás évekből Steve Jobs és a 911.
Volt egy interjú Horváth Andrással az Apple magyarországi helytartójával. Megkérdezték tőle ha nem lennének Apple boltjai milyen telefont használna, erre gondolkodás nélkül azt válaszolta "azért van iPhone-om mert ez a világ legjobb telefonja" Igaza van. De most már azt is megértem, az Apple miért egy vallás. Az iPhone és alkalmazásai, szinte tudat alatt kapcsolják rá az embert egy olyan társadalmi áramkörre, ami nélkül egy idő után már képtelen élni, mellesleg már nem is akar. És hogy ez az egész mégis hogy a francba jön a hatodik napomhoz ? Az iPhone és alkalmazásai, nagyban megnövelik az edzési élmény indexünket (háhhhhhh).
Hatodik, tehát az utolsó nap az első héten, és futás van a mai programban. Vannak napok amik úgy szarok ahogy vannak. Legalábbis ez a nap így indult, és egy jó ideig ebben a szellemben is folytatódott. Kezdve úgy, hogy reggel elaludtam, amivel az egész napom úgy borult fel, ahogy volt. A napirend írásáról majd később, most legyen elég annyi, hogy a kelés utáni fél órában, még kétszer sikerült tökön szúrnom magam. Először is elfelejtettem bevenni a vitaminokat, majd az ebédre tervezett húst, és a reggelit is szénné égettem. így se vitamin, se reggeli kaja, (ami a legfontosabb étkezés) se előreláthatóan emberi ebéd. Fasza. Ami a fizikai állapotomat illeti, beszéltem a méregtelenítésről aminek a negatív hatásairól majd akkor beszélek amikor már nálam jelentkeztek, utaltam erre a 2.napon. Ez a perc is eljött. Hiába iszunk napi 4,sőt edzés mellet néha 5 liter folyadékot, olyan mennyiségű méreganyag kering bennünk a fogyás miatt, hogy képtelenség mindet kihajtani magunkból. Egy része bizony a bőrön keresztül fog távozni, és ez a bőr nálam most többek között az arc. Tele lett az arcom pattanásokkal . Tisztulunk emberek, tisztulunk, mint az ország 2010-ben. Nincs ezzel semmi probléma, egy kozmetikus simán helyre hozza, és általában pár napon belül elmúlik, a baj inkább az, hogy a tegnapi póker után mindenki lement valahova bulizni, én meg otthon ültem mert ilyen fejjel lehetetlen lemenni bárhova is. Azért örülök is, mert ezek olyan visszaigazolások, hogy helyesen végzem a diétát. A kötelező tünetek nagyjából akkor jelentkeznek, amikor az várható.
Dél van, és a reggel el nem készített csirkehúsomat szeretném megenni valahol. Igazán nincs nagy igényem, egy natúr csirkemell szeletet szeretnék enni fél adag rizsel, és salátával. Ezek az igényeim kifognak több vendéglátó ipari egységen is, mert vagy azért néznek rám hülye fejjel, mert meg kérdezem, van-e olyan hús amit nem paníroztak be, vagy mert azt kérdezem hogy mennyi olajjal sütötték ki az amúgy rostonsültnek kiírt csirkét. Én nem tudom, de tényleg olyan nagy hülyeséget mondok amikor azt mondom, diétás ételt szeretnék enni, de úgy hogy az úgy is legyen elkészítve? Nos, nem sikerült natúr csirkét találni, így aki a Lechner Ödön fasornál szeretne csirkét enni, az a kínai illatosnál nem nagyon talál jobb alternatívát. Maradt a rizs meg a saláta. Délután 5. Otthon beveszem a vitaminokat, és készülök a szigetre futni, amikor is haver hív aki mostantól csak Dávid, szóval Dávid hív hogy ma jönne ő is futni, menjünk ki a városból, fussunk tiszta levegőn. Na, kezd megszünnni talán a mai szaráradat. Elindulunk. Hova menjünk ? Fasz tudja. Budai hegyek ? Jó ott nincs cigány. Ekkor már tök sötét lett, mondom Dave-nek, nagy szopó lesz erdőben futni . Azt mondja ne izguljak hozott kesztyűt !!! Ja, hát így már oké. Végülis rátaláltunk Hűvösvölgyre, és egy templomi parkhoz meg is érkeztünk. Hűvösvölgy hegyvidék, tehát tényleg jó a levegő. Ez lett a mi pályánk.
Pár szót a terepről. Mivel hegyvidék, sanszos volt, hogy emelkedőre is fogunk futni. Kék a relativ sima szakasz, piros az emelkedő. Az emelkedő lehetett kb. 5-6 %-os. Runkeeper apps indul, minden kör pont 1 km-re jött ki. Az elsőt én vezettem, és nagyon jó erőben éreztem magam. Mondtam is Dave-nek, mi lenne ha a másodikat úgy futnánk, hogy az emelkedő egy részén iramban felmegyünk ? Like. 2. kör fel iramban, zsííííír oké jól ment. Dave lemaradt. 3. kör én vezetek jön az emelkedő fel megint, és akkor én itt bedobtam a vasmacskát. Mire felértem a lábam alig akart engedelmeskedni. Az volt a mák hogy ugye ezután jött a lejtős szakasz, ott összekapartam magam ,de éreztem innentől nekem saját tempó. 5 km volt megbeszélve, vagy 35 perc futás. 4.kör fel emelkedőre, meg sem fordult a fejemben hogy gyorsítsak. Szörnyen elfáradtam, és azért azt ne felejtsük el hogy ez a 6. napom. Dave még így is látótávolságon belül volt, előttem mehetett úgy 15-20 méterrel, de a távolságot tartottam. Az 5.körre tökéletes és teljesen meghaltam. Minden emelkedőn tett méteren megakartam állni, végül Dave után értem be kb. másfél percel. 4.99 km 33:38 alatt.
A vicc az egészben az, ha nem menőzöm el az emelkedőre futást, simán bírtuk volna a 7-8 kört is, ami hegyi futásnál kicsit átértékelte a Margitsziget kört. Itt határoztam el, hogy a következö futásomon lefutok egy olyan távot sík szakaszon amennyit még nem futottam soha. Kurva jó volt így visszagondolva. Kocsiba be ablakot nem le vissza a városba, hívom Ákost hol vagy mivanmost. Nyugatinál Costaban. Kérdezem Dávidot megyünk ? Alap. Úgyhogy benéztünk még Costaba szétizzadva, melegítőben, nulla fogyasztással. Nekem a kávézókról egyébként mindig egy laptop kereskedés jut eszembe. Azért a sarki boltban vettem két másfél literes ásványvizet biztos ami biztos, azzal ültünk be kicsit kvaterkázni.
Ezzel végére is értem az első hétnek. Két pihenőnap következik minden mást a hét összegző postban...
Mielőtt belekezdenénk a különböző gyakorlatok és izomcsoportok elemzésébe, tisztázzunk le valamit nagyon gyorsan. Semmi értelme kondizni járni, ha nem a megfelelő technikával, és odafigyeléssel csinálod a gyakorlatokat. De azt hiszem ez igaz az élet minden más területére is. A helyes technika elsajátításával nem csak formásabb és jobban kidolgozott izmokat tudsz építeni, hanem a régen elhagyott helyes testtartásodat is visszanyerheted. Mutatok valamit. Most egy nagyon egyszerű gyakorlattal foglak szembesíteni azzal, hogy mekkora taliga szar a testtartásod, és ez mennyit ront az összhatásodon. Ha van rajtad felesleg, ha nincs. Tehát. Álljatok meg a tükör előtt oldalt. Ne húzd ki magad,csak állj meg ahogy szoktál. Először álljatok lábujjhegyre , majd vegyetek egy mély levegőt. A két karotokat tegyétek a testetek mellé és a nyakatokat egyenesítsétek ki. Nézzétek meg a különbséget. Valahogy ilyennek kéne lennie a tartásotoknak mindig. Most menj vissza az eredeti állapotba, abba ami jól esik, és sírd el magad. Többek között ezen is lehet változtatni.
Egyenes testtartással végzett, technikailag helyes gyakorlatok + megfelelő légzés gyakorlatok közben. Ez a kondis edzések szentháromsága. Egy edzéstervet legalább 1x edzétek végig személyi edzővel, különben rosszul fogjátok csinálni, berögzülnek a rossz mozdulatok, és aránytalanul lesztek izmosak, - ha egyáltalán- és kidobott pénz lesz a konditerembe járás. Akkor inkább menjetek buzulni a capoeirasok közé.
Ez tehát az én edzéstervem, ezt edzem le heti 4x az elkövetkezendő mostmár csak 7 hétben. Nem fűzök hozzá semmilyen kommentárt, a gyakorlatokra kattintva megkaptok minden információt.
A.nap Mell-Bicepsz
Bemelegítés 10 perc futópadon.
1. 30'-os tárogatás 3x12
2. Fekve nyomás 4x10
3. 45'-os nyomás 4x10
4. Tárogatás gépen 3x10
5. Bicepsz állva francia rúddal 4x10
6. 45'-os bicepsz (nagyon durva ) 4x10
7. Kalapács bicepsz ülve 3x10
8. Has prés padon 3x20
9. Térdfelhúzás ferde padon 3x20
B.nap Hát
Bemelegítés evezőgép 2.000 méter
1. Lehúzás csigán nyak mögé 4x10
2. Evezés döntve (nagyon óvatosan, sőt inkább ezt hagyjátok ki) helyette ezt. Non-stop, tehát nincs pihenő idő. Egyik kéz, vált, másik kéz. 4x10
3. Lehúzás csigán mellhez 3x10
4. Evezés csigán 3x10
5. Döntött oldalemelés 3x10
6. Hasgép 4x20
7. Törzshajlítás non-stop 3x15-20 / oldal
8. Hasprés 3x20
9. Homorítás padon 3x max, tehát amennyi megy. Durva lesz.
C.nap Váll-Tricepsz
Bemelegítés karergométer 10 perc
1. Oldalemelés 4x10
2. Nyakból nyomás 4x10
3. Döntött oldalemelés fekve váltva (non-stop) háhh ehhez nincs link kurvaélet. Az a baj hogy ez nagyon komplikált leírni sem tudom. Váltsátok ki ezzel. 3x10
4. Előreemelés 3x10
5. Letolás csigán vállszélesen 4x10
6. Tricepsz fekve egykezes súlyzókkal 3x10
7. Hátsó tolódzkodás 3x max.
8. Tricepsz fej felett non-stop 3x10
9. Térdfelhúzás ülve 4x15
D.nap Láb
Bemelegítés bicikli gép 12 perc
1. Lábnyújtás 4x12
2. Lábtolás gépen 4x12
3. Lábhajlítás Gyakorlat közben MinDííííg nyújtani ! 4x10
4. Kitörés Súly nélkül is elég lesz az elején. 3x10 / láb
5. Vádli lábtológépen 3x15-20
6. Felülés 3x20
7. Hasprés oldalra 3x20 / oldal
8. Taposó hasprés Ez sincs. Ez az amikor bicajozol a levegőben. 3x50
Az Isten áldja ezeket a csajokat.....
Megszületett az első Lifetilt baba. Egyik lány ismerősöm barátnője, ugyanis a blog hatására elkezdte a mentális felkészülést, egy több hetes edzés program elkezdésére. Csak gratulálni tudok hozzá tündérke, természetesen segítek mindenben amibe tudok, és remélem jó csaj vagy.
Ötödik napnál járunk. A tegnapi hatalmas mélypontom után, egész jó állapotba kerültem mára. A közérzetemeről ennyit, mert ennél sokkal fontosabb az, hogy megérkezett a láb nap. Az a nap, amit tízből nyolc ember simán kihagy. Bevallom én is magasról szartam erre a napra évekig, egyszerűen azért mert nem tartottam fontosnak. Kondis edzés lábizomra tehát. Rengetegen nem tartják fontos izomzatnak, mert úgy tartják a strandon a nők, úgyis a felsőtestet nézik. Bár a nőknél ugye soha, semmit nem lehet tudni , ugyanis a realitás és a kiszámithatoság vonatára nem nagyon szoktak felszállni. Pár napja volt egy randim, és néha felteszem a kérdést, hogy "de tényleg mi az istent akarnak a nők"? Erre jött a válasz: "MI nők sem tudjuk, de elvárjuk, hogy TI pasik tudjátok". Na most kevés dologtól hányok akkorát és olyan messze, mint a pasi szótól, de én megpusztulok ettől a, mi nők, meg ti pasik szarakodástól is. Hála istennek ezt sikerült egy mondatba sűrítenie a lánynak. Nem tudom, hogy ezért nem ül itt a kiscsaj most az ágyamon, vagy csak abba annyi volt amennyi ,de miért kell erőltetni ezt a TI meg MI szöveget ?
Na haladjunk inkább. A lábizomra dolgozás messze nem arról szól elsősorban, hogy izomformálás meg jó fenék. A lábizom a test legnagyobb izomfelülete. Olyan hatalmas izomfelületről beszélünk, aminek a megdolgozása olyan szinten emeli meg a hormonokat, aminek hatásait még napokig élvezi a szervezet. Egyszerűbben és pontosabban fogalmazva, minden láb nap, még az edzést követő 3 napig emeli meg a testben a tesztoszteron szintet, nőknél nyilván az ösztrogént. Így láb napon nem csak combot meg vádlit formálunk, hanem telepumpáljuk hormonokkal és vérrel a test többi izmait is, és a megemelt hormon szint még napokig dolgoztatja azokat. Csak egy példa az edzések hormonokra gyakorolt hatásairól. Csaj kollegával beszélgetek, aki éppen azt ecseteli, hogy már két napja nem szexelt a barátjával és ezért brutális szex hiánya van (lol). Na ez volt az a pont, amikor már tudtam, ez a csaj bizony meg lesz dugva . Teltek a hetek, egyszer csak jött a memo egy beszélgetés formájában felém, hogy akkor ö most szakított a barátjával. Jó. Oké. Megyek óvszert venni. Pár nap elteltével javasoltam neki hasonló kiéhezettségi állapot mellett, hogy ugyan menjen már el edzeni, és vezesse le a feszültséget. (Akinek még nem esett le miért javasoltam ezt neki, az tegye meg azt a szivességet hogy kiugrik az ablakon. Köszönöm.) Megtörtént elment edzeni, majd hív hogy ez így nem lesz jó mert még durvábban be van indulva mint edzés elött. Hát naná hiszen az edzésel megdobjuk a hormon szintünket, a szexuális étvágyunk így megnő. Ezután mivel a kölcsönös szimpátiával sem volt probléma, sikeresen belájkoltuk az irodai szex alkalmazást. Remélem olvassa a blogot, és most kurva ideges, hogy ezt elmeséltem.
Terelődjünk vissza az edzésre. Láb naphoz a kötelező bemelegítés a futógép vagy a bicaj .Én a bicajra szavazok, egy 10-12 perces bemelegítés megfelelően felkészít minket. Szeretem ezt a napot. Az edzés maga nagyon jól ment. Tele voltam energiával, sikerült úgy edzenem, hogy remegjen a lábam. Olyan izomterhelést értem el, hogy alig tudtam lábra állni, és ezen a napon nekünk pont erre van szükségünk. Sietnem kellett, mert edzés után ugye jött a masszázs, és Óbudáról a Klinikákhoz érni 25 percen belül nehezebb mint bejutni az Ötkertbe éjfél körül.
Masszázs.Újabb nehéz terep. Egy idő után a nagy izom terhelés miatt, valahogy ki kell lazítanunk magunkat, és eljön az a pont, amikor nem lesz elég a gyakorlatok közötti nyújtás, meg a szauna. Kell egy lazító sportmasszázs. Nehéz lesz találni előre szolok. Persze rengetegen hirdetik magukat, de higgyétek el, 10-ből 9 masszőr kurva. de minimum beveszi, és aki egyszer már odatette a punciját 10-15 ezerért, az nem fog téged masszírozgatni 4-5 ezer forintért egy órán keresztül, vagy ha igen abban nem lesz köszönet. De miért is tenné ? Egy szex átlag 10k, és benne van a pakliban hogy 15-20 perc alatt végeznek rajta. Most komolyan, melyik csaj fog ezután 1 óráig masszírozni téged 5 ezerért. Ráadásul úgy, hogy komoly erőkifejtést igényel tőle. És akkor még a megfelelő technikáról nem is beszéltem. Ja igen, hogy menjen férfihoz...Pfhejj te hülye buzi nekem nő kell. Engem ne fogdosson egy férfi 1 órán keresztül. Csinálja nő, még akkor is ha tovább tart a megfelelő felkutatása.
Mondjuk akihez mentem az pont egy férfi :))))))))) Jó most ez bebaszott nagyon, mert ez csak most esett le. De meg tudom magyarázni. Évek óta jár szüleimhez, és tényleg nagyon jó + ő ruhában masszíroz mármint hogy :))))))) Najó ebből már tényleg nem jövök ki jól, hagyom is a faszba. A lényeg hogy találjatok egy jó masszőrt. Geci egy nap volt ez egyébként. Reggel 7-kor keltem, és még mindig messze nem volt vége a napnak. Este ugye jöttek át haverok pókerezni. Össze is gyűltünk, erre mi volt az első dolguk ? Na mi ? Nyilván rendeltek 3 hatalmas pizzát. Bazmeg. Hoztak chipset, ropit amit el tudtok képzelni. Tudják, hogy programban vagyok erre arc bekérdezi mit hozzon. Mondom nekem light kólát. Meg is jelent a barom egy 2,5 literes simával ahogy kell. Nem tudom elmondani milyen jó érzés volt ülni, és nézni ahogy a többiek eszik a pizzát. Hat napja nem láttam kaját 200 kcal fölött, erre tessék. Kísérőnek hagymás chips alap. Böhm hozott 5 sört. Király. Elnézegetem én még 59 napig a hűtőben, nincs jelentősége. Hát igen erre még nem tértem ki, egy ilyen diéta lemondásokkal jár. Nincs piázás, a bulikba pia nélkül kell lemenni, nincs éjszakai gyrosozás, a céges kajálásokon is meg kell húzni a határt. Az ilyen összejöveteleknél nem tehetsz mást szépen veszel egy nagy levegőt, és elkészíted a fehérje turmixot amíg a többiek várják a futárgyereket és a második doboz pilóta kekszet bontják ki. Meg is nézem lesz-e valamelyik havernak születésnapja, mert akkor mehetünk a Trófeába. Na az lesz még gyilkos.
Végül is Q8 treffel all in mentem short stackként, Viktor call A9 off. Ász magassal ki is ejtett, ahogy kell. Nem jött a kurva 6 out. A póker vége felé járhattunk amikor is Ákos felhívta a figyelmemet a karácsonyfám tetejére -amit februárban akartam leszedni- nos ezt a tervemet egy pók rajzás keresztül húzta. Nem vicc, több száz pók jelent meg a fa tetején. A fán éltek a fából, és kirajzottak a tetejére. Petya azt hiszem le is fotózta, ha átküldi a képet kiteszem. Ez így viccesen hangzik, de én kurvára beszartam az Arachnophobia c. film megtette hatását. Éjjel 1-kor át anyámékhoz a porszívóért, nem tudom nekem miért nincs, még jó hogy az utcában laknak. Elég fail volt a szitu, ahogy hulla sápadtan felkeltem őket, hogy kéne a porszívó mert több száz pók van a lakásban. Elég Trainspotting jelenet lehetett.Porszívó be, fát dobom ki ablakon a faszba. 5 perc alatt le lett kapva a fa, alig mertem elaludni. Lassan zárom az első hetet, ezzel a nappal a kondis edzéseknek erre a hétre vége. Órákon belül kiteszem hogy végül is milyen programot edzek le ebben a 8 hétben, már ami a kondit illeti. Az már kicsit szakmaibb poszt lesz.
Holnap futás, majd utána egy hétösszegzés, és lassan belekezdek a nagyobb lélegzet vételű kutatóbb cikkekbe is. Addig is próbáljatok ne minden szart össze enni.
Az ember felkel, és miután magához tér és eszébe jutnak a tegnapok történései, megtervezett élete újabb állomásához érkezik. És sokszor rohadtul nincs felkészülve arra, ami aznap történni fog vele. Van akinek belép egy nő az életébe, másokkal szakítanak, van akit kirúgnak és úgy érzi összedől az élete, vagy csak simán nem kapja meg azt az állást, amitől megváltást várt volna. Ezt csak úgy mondtam, mert velem nem történt semmi különös, azt leszámítva, hogy beköszönt az első kimerültségi rosszullét.
Mára az egész testem kimerült. Kimerültek az izmaim, a testem jelentős részét megdolgoztam, amivel nem lenne probléma, de a kemény diéta miatt alig maradt energiám. A regenerálódásra sem maradt szinte semmi ideje a szervezetemnek, hiába a vitaminok és a kiegészítők. A legszarabb mégis az, hogy ma a második legnehezebb kondis nap várt rám, és még 3 nap van hátra a pihenő napokig. Addig két kondi, és egy futás ólálkodik még a heti programok között. Érdekes lesz az egyszer biztos. Váll és tricepsz nap érkezett ma. Bemelegítésnek ma egy olyan gépet használtam, aminek a nevét sem tudom, pillanat utána kell néznem....Na megvan. Karergométer. Tökéletes választás, ugyanis nagyon faszán bemelegíti a vállakat, és a másodlagos izomcsoportokat. Amely jelen esetben a karok, és a mellizmok egy része. Szokásos 10 perc elég is belőle.
Körülbelül a 6. gyakorlatnál kezdtem érezni, hogy kurva nagy gondok vannak, és akkor én most kezdek is készen lenni. Iszonyatos fáradtság tört rám. Kimerültem. Egy magas szénhidrát tartalmú, nagy kalória értékű kaja egyből helyre rázott volna, csak ezzel az a probléma, hogy aznapra már csak két fehérje turmix volt előírva, és ilyenkor nem lehet csak úgy bedobni valamit. Beszélgettem egy csaj ismerősömmel, és szóba került a blog, meg a diéta. Amiről dumáltunk az a reggeli elhatározás, hogy ma, értitek MA diétásan fog enni, ami úgy nagyjából általában a nőknél azt jelenti hogy délután 5-6 fele bedől az egész. Mert ugye "olyan rohadt éhes voltam és időm sem volt enni meg KÜLÖNBEN IS, ma csak salátát ettem kis husival, úgyhogy bedobtam 4 pogit a Fornettibe". Tipikusan de tényleg olyan szinten nőkre jellemző ez az egész. A nők azt hiszik hogy attól lesz diétás egy étkezés hogy a saláta (amit nyilván leöntenek szószokkal) után nem baj ha megesznek egy szelet tortát tejszínhabbal, mert úgyis light kólát isznak mellé, és a saláta meg már alapból diétás. Tényleg hihetetlen, de ez van, ezzel találkozom nap mint nap. Van egy nagyon jó barátom. A nővére a következő diétát követte fogyás gyanánt. Mindenki fogjon meg valamit nehogy kiessen a székből. Délután 5-ig csak fehérje, és 5 után, már BÁRMIT LEHET ENNI lefekvésig. Képtelen vagyok ezt kommentálni, úgyhogy folytatom is.
Hazafele menet a Kolosy térnél kért időt a szervezetem. Na ott majdnem jött egy ájulás. Nem volt kellemes, de ezekkel számolni kell. Ma is kihajtottam magam, de egyszer Janics Natasa mondta azt, hogy ha edzés után, nem érzed azt, hogy meg akarsz halni, nem tudsz fellépni a dobogóra. Jelen esetben nálunk ilyenről nincs szó, de a céljaink ha nem is az olimpia arany mindenesetre kivannak tűzve. Ha eredményeket akarunk hoznunk kell érte pár áldozatot. Mire hazaértem, már rendbe jöttem. Azt hiszem 10. napja nem mosogattam el de kb. arra sem volt erőm hogy átkapcsoljam a tévét az RTL klubról (Ildikó esett ki). Az egész felsőtestem lüktet, a mellemtől az alkaromig mindenem. A futástól meg a lábizmaim kaptak erős terhelést, ezek a legszarabb pillanatok, főleg úgy hogy holnap lábnapom lesz. (nagyon fontos edzés). muszáj kicsit regenerálódnom, úgyhogy holnap megyek egy izom lazitó masszázsra. Kurvára rám fog férni.
Anyámék megtalálták a blogot és elkezdtek aggódni az edzéseim miatt, úgyhogy innen üzenném nekik hogy a holnap délutáni látogatásom, nem csak a "sziasztok, hogy vagytok" jegyében fog telni. Holnaptól már egyel kevesebb oldalt fognak tudni böngészni.
Holnap jön át pár haverom pókerezni. Itt szeretnék üzenni az APEH-nak, hogy ha razziazni szeretnének, olyan fél 8 - 8 magasságában jöjjenek, és hozzanak valami sósat, meg valami piát. 1.500 huf unlimited re-buy lesz.
Kicsit kizökkent a blog. Bocs mindenkitől, de egyszerűen nem tudtam volna másról írni tegnap. Elmesélek egy sztorit, amiből talán megértitek miért érintettek érzékenyen az események, és miért volt bennem ennyi indulat és érzelem. És akkor ezzel le is zárnám ezt a témát.
Szilveszter éjszakáján került sor a következő jelenetre. A sors fintora, hogy pont a Nyugati pályaudvarnál történt. Két haverommal volt megbeszélve találkozó. Este 22.00 Nyugatinál, a non- stop bolt előtt. A két madár nyilván késett, így volt időm nézelődni. Néztem a miniszoknyás csajokat a -10 fokban, az elmebeteg fejeket, és a totális káoszt kihasználó leirhatatlan arcokat, akik épp a sárga Raiffeisen ház ablakit célozták meg tűzijátékaikkal.
Tök rendben volt az egész, és akkor megláttam két nagyon szép kiscsajt, szoknyában, kabát nélkül, egy szál rövid ujjú felsőben. Nem lehettek többek 17-18 évesnél. Ahogy néztem őket, nem az ugrott be, hogy uuuuuu bazmeg de jó csajok, hanem az, hogy nincs rajtuk kabát, és meg fognak fázni !!! Nem értettem mi van, aztán leesett. Egész egyszerűen előjöttek belőlem az apai ösztönök. Az aggódás,hogy meg fognak fázni és, hogy semmi bajuk ne essen. 2 éve (múlt héten) még simán odamentem volna hozzájuk, és nyomtam volna a szar stílust, de most nem. Életemben először éreztem ennyire erősen ezt az apa dolgot a gondoskodást. 28 évesen. Hát igen erre azért nem számítottam.
Megjött a két búza, és ezzel el is felejtettem az egészet. Egészen addig, amíg meg nem láttam a hírt, három lány meghalt a West balkánban. Nabazmeg. Egyből beugrott az érzés. Ugyanazt éreztem mint szilveszterkor. Ekkor még csak ledöbbentem, majd amikor elkezdtek szállingózni az első beszámolók, majd megláttam ezt a képet, hát kurvaélet az erős volt. Dühös lettem és elkeseredett. Éjjel 2-3 lehetett ekkortájt, nagy valószinűséggel a szülei még nem is tudtak az esetről. Nem hittem volna, hogy bennem ilyen érzések vannak, de kegyetlen apai dühöt éreztem. Hát ennyi. Nekem ugye nincs gyerekem, de ha lesz én egész biztosan belepusztulok abba, ha történik velük valami.
A továbbiakban is a fő vonal a 64 napos edzésem lesz, aminek minden napjáról beszámolok, és hozzá minden segítséget megadok. De ha történik valami, ami megmozgatja a gondolataimat arról írni fogok.
3.nap...
Pssz, pssz ,kisköcsög . Fonákkal. Fonákkal baszod, nem érted ?
Ahogyan arra Santiago Segura is utal, a technika mindenek felett. A mai nappal megkezdtem a futó edzéseket. Sokan nem tudják, de ha helyes technikával futsz, akkor akár 18-20%-os távnövekedést és mintegy 30%-al megnövekedett kalória égetést tudsz elérni. Mielőtt végig mennénk a futás 9 pontján, kiemelném a legfontosabbat. SOHA NE DÖLJ ELŐRE.
A helyes futótechnika
+1 Vegyetek egy jó futó cipőt. Ez alap. Ezen ne spóroljatok, tehát nem kínai fos, meg Wink, meg fasz tudja még milyen szarok vannak. Akinek még van 8 perce, annak itt egy szemléltető videó. (fej 1:45-től) A világ legjobb edzést segítő programja, a Runkeeper. Letölthető androidra innen, és iPhonera nyilván iTunesról innen. Használjátok.
Pár szóban a napról. Rosszul aludtam ezt leszögezhetjük. Többször felkeltem az éjjel és nehezen tudtam vissza aludni. Mégsem érzem azt, hogy ne lennék kipihent, Az anyagcserém érezhetően felgyorsult, szinte érzem ahogy áll át a testem egy másik ritmusra . Közeledik az a pont amikor már nem a test irányítja az agyamat stimulálva az éhség központot, hanem én irányítom és szabályozom azt. A test ekkortájt kezdi megtanulni, hogy jóval kevesebb kalóriát kap, de sokkal rendszeresebben mint egészségtelen életünkben. Az anyagcsere felgyorsulása, és a zsírlebontási folyamata az edzésekkel együtt most kezd majd csak igazán felpörögni. Lassan lehet elővenni a régi farmereket a ficakból. Miniszoknyákat még hagyjátok a szekrényben, túlzásokba nem kell esni. Erre majd 3 hét múlva visszatérünk.
Kicsit féltem a futástól, ugyanis megsaccolni sem tudom milyen állapotban lehetek. Hónapok óta nem futottam. November óta szinte nem is lehetett, a folyamatos mínuszok miatt. -8 -14 fokokba meg lehetetlen futni. Megpróbáltam, de kb. 200 méter után feladtam, nem is egészséges, a futópadokat meg mindenki felejtse el. -5 fokig fussunk, az alatt maradjunk otthon Xboxozni.
A futás meglepően jól sikerült, különösebb holtpontok nélkül, bár a 4.km körül volt egy kis mélypont. Egy triatlonos csapat is futóedzést tartott, úgy mentek el mellettem, hogy azt hittem szemböl jönnek. Ami a számokat illeti. A Jászai Mari téri Rossmann, régebben Rotschild (szép magyar üzletek) elől kezdtem futni be a hídon, le a lépcsőn szemben a gyrosossal, és úgy körbe a szigetet. A Runkeeper szerint 5,86 km ezt 36.50 alatt 487 kalóriát égetve sikerült megtennem. Meggyőződésem hogy ez az eredmény a legszomorúbb dolog ami az elmúlt pár hónapban történt velem, pedig novemberben volt egy randim ahol azon kaptam magam, hogy a T-mobileban fizetem be az internet számlát.
Szeretném felhívni a figyelmet, 37 percet kellett futnom ahhoz, hogy ledolgozzak egy dupla sajtburgert a Burger King-ből. Egy Whopper szendvics 611 kcal, ugyanez menűben 1071 kcal. De erről majd később hosszabban külön postban. Holnap váll, és tricepsz napos kondi lesz. Nem indulhat rosszul a holnap, hiszen a ma reggeli rozskenyér + két szelet pulykamell sonka helyett, holnap már négy !!! szelettel dőzsölhetek.
Kb. hasonlóan jól fog esni....
Nehezemre esik most bármiről is írni. A Westbalkános tragédia megérintett, és teljesen a hatása alá kerültem. Valahogy ez most más, ez most kurvára rólunk szól. Rólunk, akik hétről hétre kimegyünk az éjszakába. Három tizenéves lány értelmetlen halála... Ez egyszerűen felfoghatatlan. A felelősök megvannak, ezt tudjuk jól. A felelősségük vitathatatlan. 2881 eladott karszalag, egy olyan helyen, ahol a befogadóképesség nagyvonalúan is max. 1500 fő. Ami a Westbalkan-ban történt, az a felelőtlenség, a profit hajhászás, és a biztonsági szabályok megsértésének egyenes következménye.
A befogadóképesség betartása, a menekülési útvonalak biztosítása, a legalapvetőbb kiindulási pont kellene, hogy legyen egy ilyen buli megszervezésénél. Arról már nem is beszélve, hogy mi lett volna, ha tűz üt ki a helyen ? Mert csak most olvasom, hogy tűzoltósági szakvélemény a helyről, az üzemeltető trükközése miatt, soha nem is készült !!! Természetesen magasról szartak bele minden biztonsági intézkedésbe. Hiszen kinek van ideje több ezer, tizen és huszonéves gyerek biztonságával törődni, amikor ezresével pörög kifele a karszalag, ezer forintos darab áron.
Nem meglepő, a szar maszatolása már a déli harangszó előtt megkezdődött.
A "Noise Night Life csapata" aláírással ellátott közlemény szerint a West Balkán emberei voltak a felelősek "a vendégek beengedéséért, a létszám konrollálásáért, a vendégek testi épségének biztosításáért, és a rend folyamatos fenntartásáért az épületen belül és az épület elött egyaránt"
A West Balkán Kft. vasárnap adott ki egy közleményt, miszerint fix áron adták ki az NNL-nek a helyet, így a jegyeladásban nem voltak érdekeltek. " A jegyértékesítést és a létszámkontrollt is a Noise Night Life végezte".
Röhejes.
Itt szeretnék üzenni a Noise Night Life team, és a Westbalkan Kft. tagjainak, akik részt vettek a szervezésben, - akik egyébként csak heteket készülnek az ilyen bulikra- hogy amíg azt bizonygatják, hogy ök, mennyire nem tehetnek semmiről, ugyan nézegessék már ezt a videót. Lehetőleg a Vl. kerületi rendőrkapitányságról.
Ugyanis, ha én csinálok egy házibulit, másnap én vállalom a felelősséget a szomszédoknál. Aki szervez, az felel. Tiszta sor. Mind a két team hibás, mindketten felelősek. És ezért három lánynak kellett tegnap éjjel meghalnia.
Most persze ott van mindenki. Hassay Zsófiától kezdve Tóth Tamáson át Pintér Sándorig. Minden hivatalnak viszket az ujja a billentyűzeten és kapkod a mikrofonok után. Izzik a levegő az intézkedésektől. Fontosnak érzik, hogy nyilatkozzanak valami méretes baromságot. Engedélyek, a biztonsági meg a jogszabályok ugye. Persze. Mert eddig valahogy nem hengerelt a gépezet. Eddig valahogy nem volt fontos ellenőrizni a papírokat, vagy kiadni az engedélyeket. Mert ebben a kurva országban embereknek kell meghalniuk, ahhoz, hogy mindenki által ismert sumákságokra, hiányosságokra, szabályok maximális teleszarására fény derüljön.
"A szombat éjjel történt tragikus diszkó baleset miatt az önkormányzat, valamint a polgármesteri hivatal vezetése a helyi rendőrkapitányság illetékeseinek bevonásával 2011. január 16-án délelőtt tanácskozást tartott."
Aha. Köszönjük. És mégis hol a picsába voltak ezek a hatóságok, akkor amikor a Westbalkan folyamatos szabálysértések, és elbugázott biztonsági ellenőrzések alól kibújva, vígan üzemeltették a helyet hónapokon keresztül, úgy, hogy semmiféle engedéllyel nem rendelkeztek, tömeg rendezvények lebonyolítására ? Max. 300 fő, este 22.00-ig. Takarodj.
De, hogy tovább fűzzem a balfaszkodás fonalát, íme egy hatósági közlemény. Komolyan mondom mindjárt elsírom magam. Elképesztő mi megy ebben az országban.
"Az üzemeltetőnek – az előzőeken túl – legalább öt nappal korábban be kellett volna jelentenie, hogy ilyen nagyszabású rendezvényt kíván tartani. Ám ilyen bejelentés nem érkezett sem a polgármesteri hivatalhoz, sem a rendőrséghez, így a hivatalos szerveknek nem volt semmilyen tudomása erről a rendezvényről."
Értitek. Tehát nem jelentette be a bulit sem a Noise, sem a Westbalkan az összes többit, amit mellesleg cirka 3-4, de ki tudja hány honapja illegálisan tartanak. Tényleg ennyire hülyének néznek minket ? Először is az ilyen bulik szarrá vannak promózva. Facebook, (az igen, levették a Január15.-i bulit) plakátok, zenei portálok. De az Istenért, hát a Nyugati tér-ről beszélünk, Budapest legforgalmasabb csomó pontjáról. Ahol azért csak feltünik valakinek, hogy hetente 2-3 alkalommal tömeg van, egy amúgy közismert szórakozóhely elött, ha bevan jelentve ha nincs. És akkor a kamionosok és kurvák bulit, meg sem említem ahol konkrétan tele volt a tér emberekkel. Szánalmas. Nincs rá szó, mennyire szánalmas
Nyilván most beindul a szarhenger. Példás büntetés, precedens értékű per, a többi szórakozóhely átvilágítása, az engedélyek felülvizsgálata. Hát hogyne, örök élet ingyen lőszer. Teljesen leszarom hogy Kecskés Tomika meg a többi majom milyen büntetést kap (nyilván semmit). Pár nap és lecseng ez az egész. De a három kislány meghalt. Most akkor ezzel mit kezdünk ? Nem akarok érzelmi húrokat pengetni, de három családot kivégeztek január 15-én, és a Noise meg a Westbalkan húzta meg a ravaszt. Teljesen mindegy kettejük közül melyik. De a tetteikért felelniük kell.
Tehetetlen dühöt érzek, és mint említettem, ez rólunk is szól. Hány helyet mondjak kapásból. ahol ez bármikor megismétlődhet ? Süss fel nap vagy a Morrison's 2 pincehelyiségei megvannak ? A Stúdió mega bulijai 6000 emberrel ismerős ? Kíváncsi lennék, ott vajon hány vészkijárat van, ha hasonló eset történik. A fesztiválok sátorba terelése, 1,5 méter széles fém kordonok között mond valamit ?
De nehogy azt gondoljuk egy percig is, hogy változni fog bármi is. Mert amíg van elég karszalag, elég tinta a pecséthez, van elég jegy nyomtatva, addig minden belépő el lesz adva. Sőt ha lehet utána is, efelől ne legyen kétségünk. Mert kibaszott magasról fognak rá szarni, hogy hányan vannak bent. Vagy, hogy már a ruhatárban sincs hely egy órája. Levegő hiány ? Nem érdekes. A tömeg ereje ? Megbírják. Tűz üthet ki ? Nem probléma. Végül is, csak több százan cigiznek odabent.
"A szórakozóhely üzemeltetője egyébként tavaly tavasz óta több ízben kérte a nyilvántartásba vételt, majd ezeket vissza is vonta, mielőtt még befejeződtek volna a hatósági vizsgálatok."
A Night Noise, és a Westbalkan, átlépte a kritikus pontot. Most szánalmas közleményekben magyarázzák a magyarázhatatlant. Lehet nem betartani a szabályokat, trükközni a nyilvántartásba vétellel, röhögni a biztonsági előírásokon, de egy valamit nem lehet. Mindezek tudatában ilyen tragédia történte után, kibújni a felelősségre vonás alól, és másra mutogatni. Nagyon remélem, hogy ezzel a rendőrség az ügyészség és minden felelős szerv is egyet ért és tisztában van. Mert ha ők nem, mi hozzuk meg az ítéletet.
Nyugodjatok békében gyerekek.
A diéta evolúciós folyamata.
Diéta --) nagyonszar --) zsírlebontás- -) méreganyagok felszabadulása --) méregtelenítés --) fogyás --) szálkásódás --) izmok megformálása --) csajok --) még több csaj --) fasz tele a nők hülyeségeivel, nem lehet ezt bírni --) menjünk inkább sörözni --) áh ez kész, van nálad egy cigi ? --) super size-al kérem.
De mielőtt elindulnánk a Szabadság híd felé egy benzines kannával, addig még lenne itt pár teendőnk.
Meglepően jól aludtam az éjjel. Lehet a szervezetemnek kezd leesni, hogy lehet csinálni a parádét attól még nem kap kaját. Természetesen egész másról van szó. A test egy ideig kéri a táplálékot, de ha nem kapja meg, szépen elkezdi felvenni a számára szükséges energiát. És mi pont ezt szeretnénk.
Ugyanis abban a pillanatban, amikor az éhség érzet tápanyag felvétel nélkül megszűnik a szervezetben, elkezdődött a zsírlebontás hosszú folyamatának első lépése. Ugye amennyit fel a hegyre annyit le alapon, most fog visszaköszönni az a sok szar, amit eddig ész nélkül magunkba engedtünk. (ha nő lennék leírhatnék ilyeneket büntetlenül ?)
Pizzák, Wasabik, chickenek, nuggetek , a nagymama "csak neked csináltam" palacsintái, a rengeteg édesség, és persze a hétvégéinket, nyarainkat, legnagyobb tévedéseinket végig kisérő alkohol minden formája. De igazából bármi, mert 2011-ben Budapesten ott tartunk, hogy vadászni kell az egészséges ételeket. Kurva élet hát a Fogarasi úti Tescóban nincs rozskenyér !!!
Egy példa, hogy mikkel mérgezzük magunkat. 78 féle tartósítószer egyetlen menüben. Tényleg nem értitek mekkora szarban vagyunk ?
http://velvet.hu/sztori/2010/10/14/fel_ev_utan_sem_rohad_a_mcdonalds-menu/
Kelés után a tegnapi edzés hatására, elképesztő izomlázam van. Ennek örülök. Jól dolgoztam tegnap, mert csak akkor hatékony az edzés ha másnap izomláz jelentkezik. Ha ez nem történik meg, úgy az edzést, nyugodtan vehetitek tárgytalannak. Nem ért semmit, az izom nem fejlődött. Vagy nem volt helyes a gyakorlatok elvégzése technikailag, vagy túl kevés volt a súly, de nincs kizárva hogy az edzéstervel vannak gondok. A reggeli zuhany, és a kiadós túró, búza, paradicsom reggeli kombo után meglepően jó állapotban indultam el otthonról. Frissnek éreztem magam és fittnek. Bevallom vártam már délutáni edzést.
Az edzést, ami kondi csak ma hátizomra edzek. Ezt az edzésnapot igen sokan ki szokták hagyni, egész egyszerűen azért, mert nincsenek szem előtt azok az izomcsoportok amikre dolgozunk. Amit meg ugye nem látunk... Pedig ez a nap adja meg a megfelelő testtartást, a delta izmot, és a V alakot. Egyáltalán nem utolsó sorban, adja meg az edzésekhez azt a vázat, amire a későbbiekben majd építünk. A gerinc izom beágyazását, és ezáltali megóvását, már meg sem említem(de). Bemelegítést evezőgéppel végeztem. 2 km egyenes derékkal, 70-es RPM szám fölött tartva (fordulat/perc). Nem esett jól, 1 km után folyamatosan azt néztem mennyi van még hátra. Sajnos jelenleg ez van.
Az edzési időszak elején, a megfelelő súlyok kiválasztása még nem az igazi. Érzem, néha túl vállaltam magam. Soknak érzem pl. a 40 kg tarkóhoz húzást viszont a döntött emelés 25 kg-ját kevésnek. Korrigáljátok az edzéseket egy papírra jegyzeteljétek le melyik gépen melyik súly a legmegfelelőbb számotokra. A helyes gyakorlat az, ha az utolsó sorozatot már nem tudjátok befejezni, mert besavasodik az izom. Ha már megy a teljes széria, úgy emeljétek a súlyt egy egységgel. Ne többel. Semmi szükség valami sérülésre.
Az edzés utolsó része felé jött az első holtpontom. Nagyon elfáradtam, és még volt hátra egy hát gyakorlat, és három has. Ezek a holtpontok leküzdése a teljes edzés egészét nézve a legkritikusabbak. Első 6-10 napot ha túléled akkor elmész a végéig. Ilyenkor kell mentálisan nagyon erősnek lenni, mert ha itt megadod magad vége. Itt jön el a "csak szabály"(előkészületek bejegyzés). Folytatni kell. Ha nem hatalmas kudarc élmény. Az ilyen kudarcokkal az a legnagyobb baj, hogy általában mélyebbre zuhanunk mint az egész edzés előtt. arról nem beszélve hogy hetek sőt hónapok telhetnek el amíg a következő több hetes edzésre ráveszed magad. Minden csak pszichológia.
Mire végeztem teljesen elfáradtam. De basszus a turmixos poharat is alig tudtam felemelni. Bennem volt még az első nap nagyon intenzív nehéz edzése, és a mai adag. Nem beszélve a diétáról, ami nagyon legyengít. Dolgozott az amino anabol azért ezt érzem.
Alig vártam hogy hazaérjek. Az esti éhség ismét eljött, de az utolsó fehérje turmixot úgy időzítettem hogy ne legyen gond az alvással, legalábbis az éhség érzet miatt ne. Holnap el kéne már mosogatni, kezd durvulni a helyzet.
Nyert a Vancouver, a Colorado, és a Pittsburgh is. Az Isten áldja Jordan Staal-t, a harmadik harmadban lőtt gólja miatt, amivel 53.611 forintot karmolok fel holnap az Oktogonon. Be is lájkolom ezt a faszt.
Holnap hello Margitsziget kör.
Az első nap, az első csók, az első szar szex (hello Móni). Meghatározóak ezek az élmények, és fontos állomások az ember életében. A tegnap esti nem megrendelt pizzának köszönhetően, ( hopp -800 kalória egyből) az éjjelt sikeresen szénné éheztem . De olyan szinten, hogy 3 x keltem fel vizet inni azért, hogy legalább valami legyen a gyomromban. Gondoltam ezzel átverem, de baszott rá reagálni.
Sose hittem volna, hogy 13 fürdőgatyás férfitól még elsírom magam egy 5 fehérjéből 1 sárgájából készült rántotta rozskenyérrel, valaha is eshet ilyen jól bárkinek is. De ez most megtörtént. Az első nappal nem csak az edzést és a diétát kezdem el, hanem egy új életmódot is . Pár dologhoz nem árt hozzászoktatni magunkat. Olyan dolgokhoz, ami az elkövetkezendő időben fontos részei lesznek a mindennapjainknak, ami később rutinná kell hogy váljanak.
Ilyen a reggeli vitaminok bevétele, a nap megtervezése, (elképesztően fontos, külön post erről alap) a Mindííííg MinDen Körülmények Között napi 3,5-4 liter folyadék elfogyasztása, az ételek előkészítése, ha előre látjuk olyan helyre megyünk, ahol nem tudunk diétásan enni ( Budapesten nem tudunk ), valamint edzés utáni fehérje por kimérése. A lényeg alakítsátok ki a napi rutint úgy, hogy nektek komfortos legyen. Találjátok meg az ütemet, utána már magától zakatol a dob meg a basszus a füleidben.
Az első 5 nap a legkritikusabb. Ezt túl kell élni. Ezek azok a napok amikor a legtöbben feladják .Túl sok az edzés túl kevés a kaja túl sok a munka túl kevés az idő ...aha te figyi már, nem akarsz elmenni a picsába ? Befejezed. Csinálod.
Elkezdődik a szervezet méregtelenítése is a mai nappal. Jótékony hatásai egyértelműek, negatív hatásai majd csak napokkal később jelentkeznek. Mert fognak erre készüljetek fel lelkileg, de erre majd visszatérek ha már nálam is jelentkeztek.
Pár szót azért magamról.
Mentálisan nagyon erősnek érzem magam. Fizikailag kb. mint Schmuck Andor.Leírhatatlanul fos kategória ez mondanom sem kell . Meg sem fordul a fejemben, hogy diétán kívüli kaját egyek, pedig folyamatosan éhes vagyok.
Az első kondis edzés is megérkezett mell-bicepsz nap formájában. Bemelegítésnek 9 perces hegyi futás futógépen. Ismétlem. Senkinek ne jusson eszébe a cardio napot konditermi futógépen végezni. De bemelegítésnek tökéletes a futópad, sőt kötelező. Megemeli a pulzusszámot, a test bemelegszik belövi az adrenalint a sérülés kockázata minimálisra csökken, az edzés hatékonyság megemelkedik. Soha ne hagyjátok ki a bemelegítést.
Nagyon szarul esett. Emelkedőre futni véleményem szerint szarabb érzés, mint Gyurcsány Ferencnek lenni 2009-ben Magyarországon vagy bármikor bárhol.
A súlyzós edzéseket jó ütemben csináltam, megfelelő lendülettel. Szeretem ezt a napot a leglátványosabb izmokra dolgozol ilyenkor, és vagy az aminonak köszönhetően, vagy a kezdeti lendületnek nem tudom, de rohadt jól sikerült az edzés.
Ja igen has. Mocskos szar egy része az edzésnek az már biztos. Típustól függ, ki hova teszi, én általában az elejére mert a végén egyszerűen már nincs erőm megcsinálni + ha az elejére teszem biztos hogy meglesz. Aki hajlamosabb az sunnyerágoskodásra, az tegye előre. Iszonyat szopó minden hasizom gyakorlat, de a BMW után (szevasz Ákos), a kidolgozott hasizom az egyik legerősebb puncimágnes.
Kész. Fehérje turmix ivás, kis bazseválás recepciós csajokkal. (róluk is lesz külön post nyugi) kellemes fáradtsággal megyek haza. Remeg a mellem és a karom , nagyon kifáradtam. Kezdek éhes lenni. Ránézek az órára negyed 10 fasza már csak 11órát kell várnom és újra ehetek. Túrót baszod puffasztott búzával... anyád.
Kicsit fifázok még, kiszopat a Real Sociedad 3-1-re. Ne erőltessük tovább ezt a napot. Elindítok egy 7 gigás pornó pack letöltést és alvás. Kiváncsi vagyok milyen randim lesz az éhséggel ma éjjel.
- Tudjátok miért lesz tuti ha saját clubunk lesz ?
- Mert beengednek ?